A sejtszervecske mérete felel a gyógyíthatatlan betegségért

A betegségben jelen lévő speciális részecskék mérete alapvetően befolyásolja az Alzheimer-betegségben alkalmazható gyógyszerek hatásfokát.

A Queenslandi Agyintézet és a Harvard Egyetem munkatársai megállapították, hogy az Alzheimer-betegség kezelésének kulcsa az idegsejtekben lévő, energiatermelésért felelős részecskék (mitokondriumok) nagyságában keresendő. Jürgen Götz professzor és munkacsoportja szerint amennyiben abnormálisan hosszúak a mitokondriumok, beindul a sejthalál folyamata.

Az Alzheimer-kór egy neurondegenerációs betegség, melyet a szaknyelv a tauopátiák közé sorol be. Ez azt jelenti, hogy a sejten belül taunak nevezett összecsapzódások alakulnak ki. Amennyiben ezek szintje eléri a toxikus mértéket, a mitokondriumok szerkezete is torzul, ami alakjuk megnyúlásában nyilvánul meg.

Mitokondriumok minden élő sejtben jelen vannak, gyakorlatilag ezek biztosítják a sejt működéséhez szükséges energiát, mindazonáltal a Neuron című folyóiratban közölt eredmények alapján úgy tűnik, idegsejtekben ezen részecskék hossza kiemelt jelentőséggel bír.

Magyarországon körülbelül 100-150 ezer Alzheimeres beteg él. A tünetek között az agyműködés lassulása, a beszédkészség, a memóriakészség , a gondolkodási készség csökkenése szerepel, személyiség- és percepcióváltozással. Jelenleg csak tüneti kezelés létezik, mely csupán a betegség rosszabbodásának képes gátat szabni, valódi oki gyógymód nem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!