A férfiagy nagyobb, mint a női, de nem ez számít

Az emberi agy viselkedés szempontjából fontos régiójáról az amigdaláról szóló tanulmányokat elemeztek amerikai kutatók, s azt találták, hogy ennek a szervnek a nagysága sem különbözik számottevően a férfi és a női agyban, ezzel újabb bizonyítékát adták annak, hogy az emberi agynak nincsenek nemhez kötött különbségei.

A Rosalind Franklin Tudományegyetem ( RFU ) chicagói orvosi karának kutatói Lise Eliot vezetésével az emberi amigdaláról az elmúlt 30 évben készült, MRI-felvételeken alapuló tanulmányokat elemeztek statisztikai módszerekkel. Ötvennyolc olyan munkát találtak, amely egészséges férfiak és nők amigdalájának nagyságát vetették össze.

agyak
Nincs férfi és női agy. A nemek különbsége nem ebben rejlik

A NeuroImage című szaklapban megjelent tanulmányt a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portál ismertette. Eszerint az olajbogyó méretű, mandulaformájú amigdala mélyen az agy halántéklebenyének középső részében található, fontos szerepet játszik a félelemre és az örömre adott válaszban, egy sor társas viselkedéssel kapcsolatos érzelem, többek között az agresszió és a szexuális izgalom létrejöttében.

Állatokon végzett kutatások és korai MRI-felvételek azt sugallták, hogy a hímek agyában aránytalanul nagyobb az amigdala , mint a nőstényekében. A chicagói kutatók most azt találták, hogy a férfiagy amigdalája valóban mintegy 10 százalékkal nagyobb, mint a női agyé, azonban ez a különbség a férfiak nagyobb testméretéből adódik. A férfiagy egészében 11-12 százalékkal nagyobb, mint a női, ami szintén az átlagosan nagyobb test számlájára írható.

A vizsgált tanulmányokban a testmérettel arányosított amigdalaméret nemi különbségei statisztikailag nem voltak szignifikánsak, a jobb oldali amigdala 0,1 százaléknál is kevesebbel volt kisebb a női agyban, a bal 2,5 százalékkal.

Közhely számba megy, hogy férfi aggyal több pénzt lehet keresni, női aggyal viszont jobban lehet egyszerre többfelé figyelni. Egy svájci kutatás szerint azonban az agyunk férfiakra és nőkre jellemző tulajdonságok egyedi ötvözete. Azaz nincs nemek közötti biológiai különbség. Részletek!

A kutatócsoport 2015-ben hasonló metaanalízist végzett az agy hippokampusz nevű területéről, amely többek között az új emlékek raktározásában játszik szerepet, itt sem találtak jelentős méretbeli eltérést.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás, és kisebb eső, zápor is főként arrafelé fordulhat elő nagyobb eséllyel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Estétől gyengül és délire fordul a légmozgás.A csúcshőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!