Vége az influenzajárványnak: fellélegezhetünk

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint a 2013. március 18-24. között 29,4%-kal kevesebb beteg fordult influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz, mint az előző héten - adta hírül az ÁNTSZ.

A betegek 28,3%-a 15 éven aluli gyermek, 37,8 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 25,8 százalékuk a 35-59 évesek, 8,1 százalékuk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága a 10-14 évesek és a 3-5 évesek között volt a legmagasabb.

Jász-Nagykun-Szolnok megye kivételével az ország valamennyi közigazgatási területén csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma. Az influenzaszerű megbetegedések becsült előfordulási gyakorisága Komárom-Esztergom, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb, Csongrád, Baranya és Tolna megyében pedig a legalacsonyabb. A fővárosban és 11 megyében diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzát.

A 12. naptári héten 67 influenza-gyanús betegtől származó légúti minta érkezett az OEK Légúti vírus osztályára. Huszonöt esetben igazolták az influenzavírusok (15 influenza A és 10 influenza B) és 8 esetben légúti óriássejtes vírus (RSV) jelenlétét. A sentinel orvosok által beküldött 46 betegtől származó légúti mintából 10 esetben influenza A(H1N1)pdm09, 3 esetben influenza A(H3), és 10 esetben influenza B vírus jelenlétét mutatták ki. Az influenza-pozitivitási arány 50 százaléknak felelt meg. A hagyományos beküldés keretében érkezett 21 betegtől származó vizsgálati anyag közül két esetben influenza A(H3), és nyolc esetben RS vírus jelenlétét mutatták ki. A 12. héten egy légúti járványról érkezett jelentés. Nógrád megye egyik óvodájában 43 fő betegedett meg, a tüneteket az RS vírus okozta.

A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján tehát megállapítható, hogy a 2013. év 12. hetében országosan 29,4 százalékkal csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók becsült száma (13 600 fő) az előző héthez viszonyítva. Az országosan regisztrált betegszám a járványos küszöb alá csökkent, így az 5. naptári héten megkezdődött országos influenzajárvány 12. héten befejeződött, azonban az ország egyes területein még járványosan terjed az influenza . Az ország tizenkét közigazgatási területén 25 influenzavírust azonosítottak, az influenzás megbetegedések 60 százalékáért az influenza A vírus volt felelős.

A 2012. év 40. és a 2013. év 12. hete között 1035 beteg vizsgálati anyagát dolgozták fel az OEK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumában: 202 főnél influenza A [107 influenza A(H1N1)pdm09, 93 influenza A(H3) és két influenza A(NT)], 86 főnél influenza B, továbbá 74 főnél RS vírus okozta fertőzést igazoltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra