Teendők nátha esetén

Akármilyen furcsa, de tény: a nátha nem gyógyítható betegség, hanem egy kezelendő tünetegyüttes. Ez persze nem jelenti azt, hogy kénytelenek vagyunk végigszenvedni évente 2-3-szor egy-egy hetet vele.

Tanuljunk meg orrot fújni!

Igen, ez nem is olyan egyértelmű, mindenki számra evidens tevékenység! A gyerekeket például nem könnyű megtanítani erre, 5-6 éves koruk előtt nem is képesek elsajátítani. Márpedig a nátha gyógyításának alapja az orrjáratok váladéktól való megtisztítása. Nem mindegy azonban, hogyan próbáljuk kifújni az orrot. A helyes orrfújás technikája: kicsit előrehajtott fejjel végezzük, először az egyik, majd a másik orrjáratot fogjuk be. A két orrjáratot ugyanis felváltva kell kifújni, mert ha egyszerre fogjuk be mind a kettőt, a túlnyomás, a nyomáskülönbség miatt keletkező vákuum nem kifelé, hanem éppen befelé, a melléküregek felé préseli a váladékot, ami alapja lehet valamilyen szövődménynek, például arc- és homloküreg-gyulladásnak.

Miként válthatnak ki függőséget az orrcseppek? Részletek itt.

A rendszeres, alapos orrfújás a leghatékonyabb védelem a bakteriális felülfertőződés, a másodlagos betegségek ellen. A besűrűsödött, nehezen kifújható (illetve kisgyermekek esetében a nehezen kiszívható) váladékot célszerű hígítani: erre orrcseppet, orrsprayt alkalmazhatunk. Orrcsepp helyett (amelyeket korlátlanul azért nem tanácsos használni, mert huzamosabb időn át károsíthatja az orrnyálkahártyát) hígításra tökéletesen megfelel az élettani sóoldat vagy a Salvus gyógyvíz is. Vannak belsőleg adagolandó nyákoldók is, amelyek szintén segítenek megelőzni a váladék besűrűsödését, betokosodását. Az orrspray alkalmazásának is megvannak az előnyei, hiszen egyenletesen oszlik el a nyálkahártyán, viszont a hátsó orrjáratok környékére és az orrgaratba kevésbé jut el. A náthaellenes szerek egyre nagyobb választékában számos olyan gyógyszer is van, amely érösszehúzó hatásával szünteti meg a nyálkahártya-duzzanatot.

Náthásan a legfontosabb teendő, hogy maradjunk ágyban és pihenjünk sokat
Náthásan a legfontosabb teendő, hogy maradjunk ágyban és pihenjünk sokat

Csínján az antibiotikummal!

A náthák legtöbb esetben vírusos fertőzés nyomán alakulnak ki, és a vírusok ellen az antibiotikumok hatástalanok. Ezért teljesen felesleges egy banális nátha esetén "bevetni a nagyágyút" - sőt, káros is, hiszen ha indokolatlanul használjuk az antibakteriális szereket, előbb-utóbb a szervezetünkben hatástalanná válnak, mivel arra rezisztens baktériumtörzsek telepednek le. Így később, amikor egy súlyosabb esetben valóban arra lenne szükség, nem lesz megfelelő fegyver az orvosaink kezében. Ha azonban a náthától elcsigázott szervezetben bakteriális fertőzés lép fel, vagy a tünetek (láz, fájdalom) alapján erre lehet gyanakodni, szükség lehet az antibiotikumokra is. Ezt azonban orvosnak kell eldönteni. Jó tudni, hogy előre adott antibiotikum nem képes megelőzni bajt: így semmi szükség nincs arra, hogy a "múltkorról maradt" gyógyszereket a mostani bajunkra akarjuk használni. (Ráadásul nem is szabadna maradnia antibiotikumnak, hiszen az csak úgy fordulhat elő, ha az orvos által előírt adagot a legutóbbi betegségünkkor sem vettük be.)

Házilagos kivitel?

Nincs még egy betegség, amelyre ennyi természetes szert, házilagos gyógymódot használnának hagyományosan, mint a náthára. Az évszázadok óta ismert, sok esetben felejthető nátha ellenes praktikák között vannak azonban megszívlelendő tanácsok is. Ilyen például az, hogy a náthás beteg, ha lehet, maradjon otthon, bújjon ágyba, feküdje ki a baját - így nemcsak a saját szervezetét kíméli, hanem másoknak sem adja tovább a fertőzést. Jó hatású a tisztító izzasztás, a keringés élénkítése is: a beteg vegyen meleg fürdőt vagy áztassa egy időre jó meleg vízbe a lábait. A mellkasára tegyen mustártapaszt (ezt régen minden patikában lehetett kapni, gyakorlatilag vízzel kevert mustármag-őrleményből készült borogatás). Igyon forró gyógyteát: természetgyógyászok nátha esetére a hársfa, bodza és kakukkfű szárítmányából készült keveréket ajánlják, mert egyszerre van köptető, melegítő, izzasztó, vízhajtó hatása.

Az úgynevezett kalapkúra nem más, mint vörösborból készült forralt bor, szegfűszeggel, fahéjjal, gyömbérrel elkészítve, mézzel ízesítve. Aki nem ihat bort, csak e fűszerekből is főzhet izzasztó-melegítő teát magának. Van, aki a mézes gabonapálinkára esküszik - mindenesetre bármelyikkel kúráljuk is magunkat, tanácsos utána ágyba bújni. Az izzasztás olyan jól is sikerülhet, hogy egy idő után hálóruhát kell cserélni, sőt, akár ágyneműt is frisset kell húzni, de ez a bőséges izzadás hozzásegít a mielőbbi gyógyuláshoz. Ma már léteznek több tünetre ható gyógyszerek, amelyek csökkentik a lázat, kitisztítják az eldugult orrot, csökkentik a fájdalmakat.

Egyre több modern szer is van, amelyeket "tuti receptként" ajánlanak baráti társaságban, munkahelyeken is. Általános érvényű a jó tanács, hogy akkor is érdemes alaposan elolvasni és betartani a betegtájékoztató használati utasítást, ha vény nélkül vásárolható szerről van szó, mert még ezek nyakló nélküli szedéséből is kialakulhat túladagolás, keresztreakció. Nem gyógyszer, de hasznos az antioxidáns hatású C-vitamin . Erre azért lehet szükség, mert a vírust elpusztító fehérvérsejtek rendkívül erős oxidációt okozó kémiai anyagokat bocsátanak ki, és ezt az oxidációs folyamatot tudjuk kontrollálni a C-vitaminnal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra