Még nincs vége a világjárványnak!

A H1N1-influenza elleni védekezést tervező szakértők szerdán arra hívták fel a figyelmet, hogy még nem ért véget a világjárvány, és elutasították azokat a vádakat, melyek szerint jogtalanul befolyásolták volna őket a gyógyszergyártók.

Kijelentéseik az Egészségügyi Világszervezet által felállított független szakértőkből álló bizottság első megbeszélésén hangzottak el. A bizottság azt vizsgálja, helyes volt-e az ENSZ egészségügyi hivatalának az A(H1N1) influenzával kapcsolatos tavalyi nemzetközi reakciója.

Influenza

"Nem azért vagyunk itt, hogy védjük vagy vádoljuk a WHO-t. Nem ez a feladatunk. Az a dolgunk, hogy kiderítsük, milyen tanulságokat lehet levonni a reakció javítása érdekében" - nyilatkozta a bizottság elnöke, Harvey Fineberg, a washingtoni Orvostudományi Intézet professzora.

John Mackenzie, a WHO influenza és világjárvány-riasztásokkal kapcsolatos tanácsadó testületének vezetője a bizottság előtt elmondta, hogy a riadót nem lehetett lefújni a járvány a déli féltekén várható második hulláma előtt. A WHO Sürgősségi Bizottságának ausztrál elnöke közölte, várakozva figyeli, hogyan alakul az A(H1N1) helyzete a déli félteke hagyományos őszi és téli influenzás időszakában a következő hónapokban.

"Nem hiszem, hogy egyelőre lefújnánk a közegészségügyi riadókészültséget" - nyilatkozta Mackenzie. "Amíg nem vagyunk biztosak, nem mérsékelhetjük a készültségi szintet."

Az általa vezetett testület kulcsszerepet játszott abban, hogy nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet és különböző riasztási szinteket hirdettek az új vírus miatt. A szervezet többek között világjárványt is hirdetett. A testület várhatóan a következő két-három hétben ül össze újra. Mackenzie korábban nem ismert tényeket ismertetett meg a rendkívül bizalmasan működő testület döntéshozatalával kapcsolatban 2009. április 24 óta. Beszámolt arról, hogy a riasztási szint emelésére tett javaslatokat és a világjárvány státusz fenntartását gyakran "heves vitákat követően", egyöntetű szavazással fogadták el. A döntéseket szinte szó szerint követte Margaret Chan, a WHO főigazgatója is.

A felülvizsgálati bizottság vizsgálatát az indokolta, hogy a bizonyítékok alapján az A(H1N1) influenza az északi féltekén az influenzás időszak végén visszahúzódott, és a halálozás és a megbetegedések tekintetében sokan kételkednek súlyosságában.

Így halt meg H1N1-ben a 21 éves kismama Mackenzie, akinek munkáját szintén górcső alá veszik, kitart amellett, hogy a vírus egyértelműen ugyanolyan súlyos, mint azok, amelyek az 1957-es és az 1968-as pandémiákat okozták, azzal a különös jellegzetességgel, hogy a fiatalokra és a terhes nőkre veszélyesebbnek bizonyult, mint az idős emberekre.

A 29 tagú vizsgálóbizottság első ülésén a járvány súlyossága, a gazdag és szegény országokban adott reakciók egyenlősége, és az influenzával kapcsolatos kommunikáció állt a tárgyalások középpontjában. A főszereplőket arról is megkérdezték, milyen befolyással bírt a gyógyszeripar a speciális tömeges védőoltás szükségességének meghatározásában.

A WHO védőoltásokkal kapcsolatos tanácsadó testületének vezetője szerint "aprólékos gondot" fordítottak arra, hogy elkerüljék az érdekellentéteket. David Salisbury, a védőoltással kapcsolatos Strategic Advisory Group of Experts (SAGE) vezetője szerint a testület tagjait átvilágították, és az A(H1N1) oltóanyagot illető eljárásokban nem jelentettek érdekellentétet. A SAGE tavaly döntő jelentőségű tanáccsal látta el Chant azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e speciális oltóanyagot előállítani a vírus ellen, és milyenek az oltóanyag-igények. A brit Salisbury elmondta, hogy a gyógyszergyártókat is meghívták, hogy részt vegyenek az oltóanyag-gyártási kapacitásról szóló tárgyalásokban.

A magyar vakcina az egyik legjobb a világon

"Tudomásom szerint az iparág nem tett mást, mint tudományos információval látott el bennünket" - tette hozzá. "Egyetlen-egyszer sem fordult elő, hogy befolyásolni próbáltak az általunk kiadott javaslatokat, vagy a kiadott javaslatok tartalmát." Mackenzie azt is kiemelte, hogy az általa vezetett testület tagjaival és munkájával kapcsolatos titkolózással csupán a kereskedelmi, illetve állami nyomás ellen kívánják megvédeni őket.

A vizsgálóbizottság következő ülését várhatóan június és szeptember utolsó hetében tartják. A köztes időben az Interneten keresztül folytatnak levelezést az ügyben. A bizottság szándékait tartalmazó előzetes jelentést a WHO éves közgyűlésén teszik közzé a jövő hónapban.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció, videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!