Jön az influenzaszezon, kerüljük a kézfogást!

Hiába régi szokás a kézfogás, a szakértők szerint még az üzleti életben is tartózkodnunk kellene tőle, mert rengeteg fertőzés, mint például az influenza is, átadható vele.

Influenzaszezonban kerüljük a kézfogást?

Nathan Wolfe, a Stanford Egyetem vírusszakértője inkább a könyök összeérintését vagy a japán meghajlást javasolja a járványos időszakban.

Üzletember, munka, kézfogás, karóra, meeting
Influenza idején kerülni kellene a kézfogást?

Ezt a megállapítást az új kutatások is alátámasztják, miszerint az influenza kórokozói akár 24 óráig életben maradnak a vizsgált felületeken, például a kilincseken, vízforralókon és egyéb használati tárgyakon, és a kezünkön is ugyanúgy.

Ben Killingley, a Nottingham Egyetem fertőző betegségek szakértője szerint, ha az emberek megfelelően és rendszeresen kezet mosnának, nem lenne szükség a kézfogás kerülésére sem. A szakértők bár korábban úgy gondolták, hogy influenzaszezonban a vírusok terjedése szempontjából a legveszélyesebb helyek a zsúfolt buszok, most úgy vélik, a gyakori kézfogás miatt az irodák és az ottani használati tárgyak sokkal magasabb kockázatot jelentenek.

Influenzaoltás: kinek jár ingyenesen? 2018. november 10-én számoltunk be róla, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is 1,3 millió adag térítésmentes oltóanyag áll rendelkezésre a rizikócsoportokba tartozók influenza elleni védőoltásához. De kinek jár ingyenesen? Kiderül korábbi cikkünkből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra