Franciaországban már hetente 8-10 halottja van a H1N1-nek

Az egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy Franciaországban az elmúlt héten 22 ember vesztette életét sertésinfluenza-fertőzés következtében, és a vírus terjedése felgyorsult.

Influenza "Már tájékoztattunk erről, de ezúttal a H1N1 járvány brutálisabb módon gyorsul" - nyilatkozta újságíróknak Roselyne Bachelot, hozzátéve, hogy eddig összesen 68 ember halt meg Franciaországban a vírus következtében. "Mostanra elértük azt, hogy hetente 8-10 újabb halálos áldozatunk van" - mondta.

A miniszter bejelentésével egy időben a franciák ostromolni kezdték az oltóközpontokat, annak ellenére, hogy eleinte csak nagyon kevesen akarták beoltatni magukat. A 62 milliós népességből csupán 750000 ember adatta be magának a védőoltást.

Az oktatási minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy 353 olyan iskolát zártak be, ahol a tanulók között elterjedt a sertésinfluenza vírus.

A sertésinfluenza először Mexikóban ütötte fel a fejét idén áprilisban, és az óta a WHO adatai szerint közel 7000 ember halálát okozta. Az áldozatok többsége az amerikai régióból származik.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A magyarországi oltópontokat az alábbi térképen láthatják, a térkép nagyítható, mozgatható, meg lehet tekinteni rajta az Önhöz legközelebb eső oltóközpont helyét, címét.

*********************************************************************************************************

Olvasói pályázatunkra december 7-ig várjuk jelentkezésüket:

Hűséges olvasóinkat jutalmaznánk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?