Be kell oltani a Mikulást is!

Az ÁNTSZ ajánlásai az ünnepségekhez (például Mikulás, Karácsony)

A helyi járványok nem egy időben zajlanak. Az ország különböző területein különböző időben kezd el terjedni a vírus járványos méretekben. Azokon a területeken, ahol éppen járvány van, különösen fontos, hogy külön figyelmet fordítsunk a zsúfoltsággal járó rendezvényekre, és mérlegeljük a szükséges intézkedéseket. Az aktuális helyi járványhelyzetről az ÁNTSZ területileg illetékes kistérségi/kerületi intézetei adnak tájékoztatást.

A szülők, intézményvezetők, programszervezők egyedileg dönthetnek úgy, hogy az adott járványügyi helyzetre tekintettel, megelőzésképpen inkább elkerülik, vagy elhalasztják az adott rendezvény szervezését és látogatását. Tömegrendezvények, zsúfoltsággal járó események ugyanis felgyorsíthatják az influenza terjedését. A rendezvények szervezésekor mérlegelni kell a kockázatot és a várható előnyöket.

Abban az esetben javasoljuk a rendezvény elhalasztását, ha és amennyiben ettől jelentős egészségnyereség várható. (Például ha helyi járvány idején a rendezvényen olyanok kerülnének egy légtérbe, akik egyébként a mindennapok során nem találkoznak egymással, az ünnepség elhalasztásával jelentős egészségnyereséget érhetünk el).

A rendezvények megtartása során a fertőzés széleskörű terjedése megelőzhető, ha az adott iskolában a kampányoltások a téli ünnepségek előtt időben megtörténnek.

Amennyiben úgy döntenek, hogy a munkahelyi/iskolai rendezvényeket megtartják, javasoljuk az alábbi intézkedések betartását.

o Igyekezzenek tágas, jól szellőztethető helyszínt találni az ünnepség megtartására.

A kis, zárt, rosszul szellőző helyiségekben, főleg ha a rendezvény zsúfoltsággal jár, gyorsan terjedhet az influenza

o Mindazok, akik influenzaszerű megbetegedés tüneteit észlelik, maradjanak távol az ünnepségtől, illetve ha a tünetek az ünnepség közben kezdődnek (láz, köhögés, tüsszögés, orrfolyás), akkor lehetőség szerint küldjék őket (kísérettel)

haza.

o Gondolkodjanak alternatív megoldásokon az ünnepségek megtartásakor, amellyel elkerülhetik a zsúfoltságot, és a gyermekek közötti szoros kontaktust.

o A Mikulás számára a megelőzés különösen fontos, hiszen december elején ők nagyon sok gyermekkel találkoznak, ezért az esetükben a fertőzésveszély nagy.

Javasoljuk nekik megelőzésképpen az influenza elleni védőoltást. A védettség kialakulásához mintegy tíz napra van szükség, ezért jelentkezzenek mielőbb a védőoltásért a háziorvosnál, vagy a kijelölt oltópontokon.

o A szülőknek javasoljuk, hogy részesítsék előnyben a Mikulás házhoz hívását.

o Amennyiben a Mikulás idős, túlsúlyos, vagy krónikus alapbetegségben szenved, ezért az influenza súlyos lefolyására nézve fokozott kockázati csoportba tartozik, akkor a számára az influenza elleni védőoltás különösen fontos. A kockázati csoportba tartozók térítésmentesen kérhetik az influenzaoltást a háziorvosuknál.

o További elővigyázatossági intézkedésként biztosítsuk a Mikulás és a résztvevők számára a gyakori kézmosás, kézhigiéné feltételeit, valamint jól látható helyre helyezzünk ki papírzsebkendőket. A szakáll, bajusz, amely a Mikulás hagyományos viseletéhez tartozik, szintén veszélyt jelenthet, ha váladékcseppek tapadnak rá. Ezért kerüljék a puszit, a kézfogást és a szoros kontaktust a gyermekekkel.

A H1N1 oltást végző 29 központ adatait itt találja térképen is:

Hűséges olvasóinkat jutalmaznánk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?