Még két hétig szavazhatsz Az év idősgondozójára – mutatjuk a jelölteket

Idén is Egészséghősöket választ a HáziPatika, szavazz te is a kedvencedre!

Rengeteg cikk és poszt szól arról, mi minden nem működik az egészségügyben. Arról azonban ritkábban szólnak visszajelzések, amikor minden rendben volt, időben, szakszerűen, sőt empatikusan láttak el valakit. Amikor egy rendszer kihívásokkal küzd, akkor az emberség tud menteni a helyzeten. Ilyenkor felértékelődik minden egyes jó szakember munkája. Nemcsak az orvosoké, hanem azoké a „háttérembereké” is, akik megtámogatják a gyógyítást, akiknek sokszor a legtöbbet köszönhetjük. Mert megértően, figyelemmel fordultak felénk, mert segítettek, támogattak minket vagy szerettünket a legnehezebb pillanatokban. 

Fotó: Házipatika

Betegségünk közepén sokszor elfelejtünk köszönetet mondani egy munkáját lelkiismeretesen végző ápolónak, idősgondozónak, dietetikusnak vagy épp szociális munkásnak. A HáziPatika Egészséghősök díj most erre szeretne lehetőséget adni: kicsit visszaadni mindabból, amit azoktól kapunk, akik hivatásuknak tekintik az egészségügyet, mások felépülését.

Időskorban sokan szorulnak mások segítségére. Amit a családtagok nem tudnak megadni, azt sokszor idősgondozók nyújtják. Rengeteg tudás és türelem szükségeltetik ehhez a hivatáshoz – te kit tartasz leginkább érdemesnek Az év idősgondozója díjra? Íme a jelöltek!

Kattints IDE a szavazáshoz!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.