A járvány miatt elmaradhatnak az óvodai, iskolai mikulás ünnepségek

Az influenza zárt helyeken tartózkodó közösségekben gyorsan terjed. Különösen igaz ez az iskolákra, óvodákra, bölcsődékre. Általában a gyermekek a leginkább érintettek influenzajárvány idején, továbbá ők azok, akik a leginkább terjeszthetik a fertőzést, nem csupán társaik, valamint a náluk nagyobb és kisebb gyermekek, de a felnőttek körében is.

Az ÁNTSZ a jelenlegi járványügyi helyzetben nem tartja szükségesnek a téli ünnepekkel kapcsolatos rendezvények korlátozását. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a nagyobb közösségi rendezvények felgyorsíthatják az influenza terjedését.

Járvány idején a zsúfoltsággal járó rendezvények megtartása főleg azokban az esetekben nem javasolt, amikor a rendezvényen nemcsak annak a szűkebb közösség (óvodás-csoport, iskolai osztály, baráti közösség) tagjai vesznek részt, akikkel egyébként is mindennapos az együttlét, hanem olyan gyermekek találkozhatnak, akik egyébként nem szoktak (például munkahelyi Mikulás ünnepségek, vagy bevásárlóközpontok rendezvényei).

Abban az esetben, ha az influenzás betegek magas száma miatt döntés születik a tanítás felfüggesztéséről vagy óvodák, bölcsődék időszakos bezárásáról, mindenképpen javasolt az egyéb, szervezett közösségi gyermek programok megrendezésének elhalasztása is az intézményben.

A H1N1 oltást végző 29 központ adatait itt találja térképen is:

Hűséges olvasóinkat jutalmaznánk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főként az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?