„Beültettük a protézisét, két nappal később már teniszezett a beteg” – Óriási fejlődést hoznak az ortopédiába a sebészi robotok

Immár hazai tapasztalatok is igazolják, hogy térd- és csípőprotézis beültetése során egyaránt pontosabb eredményt lehet elérni, ha robotasszisztencia is segíti a sebészt, mint a hagyományos műtéti eljárások esetében. Mindez pedig nemcsak a betegbiztonság, de a rehabilitáció szempontjából is igen nagy súllyal esik latba.

A nagyízületi protézisbeültetés kapcsán a legtöbben a mozgáskorlátozottságtól és a hosszas rehabilitációtól tartanak – derült ki egy, az Emineo Magánkórház megbízásából idén novemberben készült hazai felmérésből. A 25-75 éves korosztály körében készült kutatásból az is kirajzolódik továbbá, hogy a legtöbben akkor érzik magukat biztonságban egy kórházban, ha tapasztalt, megbízható orvos kezeli őket, illetve ha az intézmény korszerű technológiai felszereltséggel rendelkezik. A válaszadók körében e két tényező bizonyult a leginkább meghatározónak, megelőzve minden más felmerülő szempontot.

térdprotézis-beültetés ROSA-platform segítségével az Emineo Magánkórházban, robotasszisztált sebészet
Az ortopéd sebészt segítő robotika jelentősen növeli a beavatkozások pontosságát. Fotó: Emineo

Gyorsabb a felépülés, ha robot is segíti a sebészt

Dr. Knoll Zsolt PhD ortopéd-traumatológus, sportsebész, térdspecialista, az Emineo Magánkórház orvosigazgatója szerint ezen aggodalmakra és elvárásokra egyaránt megfelelő választ adhat a robotasszisztált műtéti technológia. A szakember egy csütörtökön megrendezett sajtótájékoztatón kifejtette: az elmúlt egy évben összesen mintegy kétszáz térdprotézis-beültetést végeztek intézményükben az amerikai fejlesztésű ROSA-platform segítségével. Ez egy nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő adat, az így szerzett tapasztalatok pedig rendkívül kedvezőek. A robotasszisztenciával készült térdprotézis-beültetések után a betegek kevesebb fájdalomról, gyorsabb rehabilitációról és nagyobb stabilitásról számolnak be.

„Egyoldali térprotézisműtét után két éjszakát kell kórházban töltenie a betegeknek, kétoldali műtét esetén három éjszakát, majd ezt követően otthonukba távozhatnak. Volt egy páciensünk, aki térdprotézis-beültetést követően két éjszaka után elhagyta a kórházat, és rögtön elment teniszezni, még videót is küldött róla nekünk” árulta el a szakember. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azért ez egy extrém példa, és nem is tanácsolták a betegnek, sőt, óva intették tőle, hogy ilyen hamar ennyire megterhelő fizikai igénybevételnek tegye ki magát. Saját felelősségére mégis a játék mellett döntött. Mi több, a közelmúltban csípőprotézist is beültettek neki robotasszisztencia segítségével, a páciens egyik első útja pedig újfent a teniszpályára vezetett a kórházból távozva.

„Az eddig végzett műtétek során világossá vált, hogy a robotasszisztencia nem egyszerűen új eszköz a műtőnkben, hanem olyan precíziós döntéstámogató rendszer, amelynek segítségével korábban nem látott pontossággal, a páciens egyedi anatómiai jellemzőinek megfelelően tudjuk behelyezni a protézist” – emelte ki dr. Knoll Zsolt. „A robotasszisztencia valódi értéke az, hogy nem utólag javítja a hibákat, hanem megelőzi azokat. Láthatóvá teszi a biomechanikai következményt még azelőtt, hogy az bekövetkezne” – tette hozzá.

Kitért rá, nemzetközi megfigyelések azt mutatják, hogy ahol elérhetővé válik az ortopédiai ellátásban a robottal végzett műtéti eljárás, ott egy évben belül a műtétek 80 százaléka már ilyen módon zajlik, méghozzá a betegek kérésére. Így csupán a fennmaradó 20 százalékot végzik hagyományos technikával, amibe beletartozik a kilazult protézisek rögzítése is – erre az indikációra ugyanis egyelőre nem alkalmazható a robotasszisztencia.

Így segíti a csípőprotézis-beültetést a robot

A térdműtétek mellett immár csípőprotézis-beültetést is végeznek a magánkórház centrumában a ROSA-platform segítségével. A sajtótájékoztatón dr. Háncs Tivadar ortopéd sebész főorvos, robotsebészeti specialista elmondta, az ilyen beavatkozások során kulcsfontosságú a precizitás. Az ízületet kiváltó protézis komponenseit a megfelelő pontokra kell beilleszteni, hogy a csípő eredeti biomechanikája helyreállítható legyen. A robotasszisztencia mind a tervezésben, mind a műtéti fázisban komoly támogatást nyújt mindehhez. Csak az összehasonlítás kedvéért: míg hagyományos, kézi beavatkozással átlagosan 5 fokos pontossággal lehet elvégezni a csípőprotézis vápájának beültetését, addig a robot használata mellette ugyanez a mutató 0,5 fokra csökken. Végeredményben az implantátum természetesebb érzést nyújt a betegeknek, rövidebb a rehabilitáció, továbbá elkerülhető a végtaghossz változása, így az abból eredő szövődmények is, mint a sántítás vagy a derékbántalmak.

A robotasszisztált technológia alkalmazása azoknál a pácienseknél különösen előnyös, akiknek súlyos degeneratív ágyékigerinc-bántalmai vannak, vagy akik ágyékigerinc-stabilizációs műtéten estek át. Ezekben az esetekben ugyanis megszűnik a medencecsont harmonikus együtt mozgása az ágyéki gerinccel a leülés vagy felállás során. „Ilyenkor a csípőprotézis komponenseinek pozicionálására különös figyelmet kell fordítani a tervezésnél, és ezt pontosan reprodukálni kell a műtét során. Ez robotasszisztencia nélkül rendkívül nehezen megvalósítható” – tette hozzá dr. Háncs Tivadar.

A szakértők hangsúlyozták, hogy a robotkar soha nem végez önálló mozdulatot. Kizárólag a sebész aktív irányítása mellett mozdul, azaz a döntéshozatal és a végleges pozicionálás minden esetben a sebész feladata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.