Reumatoid artiritszes kesztyű - felvenné?

Ingyenes interaktív kiállításon próbálhatja ki bárki, hogy milyen érzés reumás sokízületi gyulladással élni.

Egy speciális kesztyű segítségével kipróbálható az Árkád Üzletközpontban május 28-ig, hogy milyen nehéz a betegek számára akár a legegyszerűbb hétköznapi feladatok elvégzése is.

Reumatológus szakorvostól kérhetnek ingyenes konzultációt május 18-án és 27-én délután 3 és 5 óra között.

A Magyar Reumatológusok Egyesülete támogatásával létrejött rendezvényen a betegség kialakulásáról, a tünetekről, a kezelésről, és az élhetőbb élet lehetőségéről tudhatnak meg sok mindent a látogatók.

A kéz krónikus reumája

A reumatoid artritisz autoimmun betegség, vagyis a szervezet védekezőmechanizmusa az, ami ismeretlen okból saját maga ellen fordul, világszerte több millióan, hazánkban körülbelül 80-90 ezren szenvednek tőle. Tévhit, hogy csak az időseknél fordul elő! Aktív, munkaképes korú nőket is megtámad a betegség.

Bár minden betegnél másként, más ütemben dolgozik a betegség végül gyakran terjedhet át az ízületekről a tüdőre, szívre, egyéb belső szervekre, súlyos szövődményeket okozva ezáltal. A különböző szövődmények és járulékos megbetegedések miatt az ebben a kórban szenvedők várható élettartama mintegy 10 évvel rövidebb a nem beteg embertársaikhoz viszonyítva - hívta fel a figyelmet a Magyar Reumatológusok Egyesülete.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?