A mozgás szervrendszere, amely a csontok, ízületek, izmok működő elemeiből alakul ki, az egyik legbonyolultabb mechanikai rendszer a világon. Testünk stabil vázát a csontok adják, az ízületek, azaz zsanérok kötik össze a váz különböző elemeit, az izmok mint motorok, rugók, fékek és gumiszalagok mozgatják azt. A mozgásszervi betegség már az orvoslás történetének kezdetén is mint az egyik kiemelt kórforma jelenik meg. Hippokratész időszámításunk kezdete előtt ötszáz évvel leírja a dongaláb kezelését, Galenus a gerincferdeség gyógyítására különböző egyenesítőszerkezeteket ajánl.
Maga az ortopédia elnevezés egy francia orvostól - Nicholas Andrytól - származik, aki 1741-ben írt könyvében, a L`Orthopaedie ou l`art de prevenir et de corriger dans les enfantes les deformité du corps (Az ortopédia, vagyis a gyermek testi elferdüléseit megelőző és gyógyító művészet), az orthos (egyenes) és a pais (gyermek) görög szavak összekapcsolásával alkotta meg a máig használt kifejezést.
Kezdetben az ortopédia elsősorban a különböző torzulásokkal, deformitásokkal, bénulásokkal megvert emberek kezelését mechanikai segédeszközökkel próbálta gyógyítani, esetleg fürdőkúrát ajánlott. A XVIII. században ismerték fel a mozgás gyógyító erejét. A sterilitás szabályainak megismerése és az altatásos érzéstelenítés feltalálása után az ortopédia már nemcsak a konzervatív, azaz vértelen módszereket tudta alkalmazni, hanem műtéti beavatkozásokra is vállalkozott. Kezdetben csak a kisebb-nagyobb csontdeformitások "kiegyenesítése" volt lehetséges, ma már jelentős vérveszteséggel járó, hosszú ideig tartó csont- és ízületi műtétek elvégzése is lehetséges. Például a XX. század második felében rutinműtétté vált az elkopott ízületek pótlása, az úgynevezett endoprotézisek, azaz műízületek beültetése. Az utóbbi időben már a gerincen is képesek vagyunk a különböző kóros görbületek korrekciójára, a fájdalmas gerinceltérések műtéti megoldására.
Az ortopédia mostanában már inkább a műtétes beavatkozások felé fordult, a hagyományos fürdőkezeléseket, a fizioterápiát és a gyógytornát elsősorban a reumatológia alkalmazza. Természetesen a határterületeken a két orvosi hivatás szoros együttműködést valósított meg.
Az orvoslás fenti két ága, kiegészülve a baleseti sebészettel és a mozgásszervi rehabilitációs szakellátással, a mai napig használ mechanikai segédeszközöket. Természetesen ezek az eszközök már csak távoli rokonai a Hippokratész és Galenus által alkalmazottaknak, bár a fő elvek azóta sem változtak. Az elveszett izomerőt a végtag megtámasztásával lehet pótolni, a fájdalmas ízületi mozgás kikapcsolásával, vagyis a végtag rögzítésével a beteg megszabadítható a fájdalomtól... IX.évf./8.szám
