Hogyan éljük túl a januárt?

Ha elmúlnak az ünnepek és ránk telepszik a szürke és hideg, hol fagyos, hol latyakos idő, hajlamosabbak vagyunk a lehangoltságra, ráadásul ilyenkor még a változókor testi és lelki tünetei is erősebben jelentkezhetnek.

A hideg nappalok és a hosszúra nyúlt, sötét éjszakák okozta levertség mellett sokan szembesülnek azzal is, hogy csak úgy szaladnak fel rájuk a kilók, amit a klimax okozta hormonváltozások még tovább fokozhatnak. Ha azonban kiemelt figyelmet fordítunk az étrendünkre, az nemcsak a vonalainkra lehet jó hatással, hanem a lelkiállapotunkra is. Törekedjünk arra, hogy kevesebb szénhidrátot, de jóval több rostot fogyasszunk, például olajos magvak, zöldségek és gyümölcsök formájában, amelyek a szervezetünkből hiányzó vitaminokat és ásványi anyagokat is pótolják. A hőhullámok elkerülése érdekében pedig sokat tehetünk már azzal is, ha elhagyjuk a koffeint és az erősebb fűszereket.

A változókor lelki nehézségei Bár a változókor teljesen természetes folyamat, sok nőnek komoly lelki megterhelést jelenthet megbirkózni az új helyzettel. Mit tehetünk, hogy újra jól érezzük magunkat? Kattintson a részletekért!

A hideg ellenére járjunk ki gyakran a levegőre, sportoljunk, hiszen a testmozgás már önmagában endorfint, azaz "boldogsághormont" termel. Tegyünk nagy sétákat, vagy ha lehetőségünk van rá, utazzunk el. Kényeztessük magunkat olyan programokkal, amelyek jót tesznek a lelkünknek; lehet az színház, koncert, jóga, meditáció, masszázs, kötetlen együttlét a szeretteinkkel, vagy akár egy jó könyv olvasása. Igénybe vehetjük továbbá gyógynövények segítségét is, így például az orbáncfűét, amely javítja a közérzetet, oldja a belső feszültséget és a szorongást, miközben ellazít és így könnyebben átaludhatjuk az éjszakákat is. A Cimicifuga racemosa (poloskavész) nevű gyógynövény kivonata pedig a változókori testi panaszokat enyhítheti: csökkenti a hőhullámokat és az éjszakai verejtékezést.

Ha már összebújni sincs kedvünk

A változókor környékén sok nő hajlamos elhagyni magát, és lemondani a nőiességéről. A menopauza során fellépő hangulatingadozások, alvászavar és hőhullámok mellett ráadásul hüvelyszárazság is jelentkezhet, ennek egyik tünete lehet a fájdalmas közösülés . Sokszor könnyebbnek tűnik ilyenkor kerülni, avagy újra és újra elodázni a szexuális együttlétet. Nagy hiba, hiszen a rendszeres, kiegyensúlyozott szexuális élet a testi-lelki egészség fontos része a változókorban is. Ráadásul ezzel megelőzhetjük vagy enyhíthetjük a hüvelyszárazsággal járó kellemetlen tüneteket, amelyben a segítségünkre lehetnek még a különböző természetes eredetű összetevőket, növényi hatóanyagokat tartalmazó hüvelyi készítmények is.

A januári levertség a változókor tüneteit is felerősíti. Fotó: iStock
A januári levertség a változókor tüneteit is felerősíti. Fotó: iStock

Hogyan enyhítsük a hüvelyszárazságot?

Bár a hüvelyszárazság bármely életkorban előfordulhat, ez a tünet a változókori hormoncsökkenés idején kifejezetten gyakran jelentkezik. Az égő, viszkető érzés nemcsak a szexuális életet keseríti meg, hanem a mindennapok tevékenységeit is. Bár a különböző síkosítókkal elkerülhető az aktus során jelentkező fájdalom, ezek a termékek nem regenerálják a kiszáradt hámot. Megoldást jelenthetnek viszont az olyan hialuronsavat tartalmazó, vény nélkül kapható, hormonmentes készítmények, amelyek segítenek megerősíteni a hüvely szöveteinek szerkezetét, rugalmasságát és tápanyagellátását, valamint felgyorsítják az újrahámosodás folyamatát is.

A komplex hatóanyagú hüvelykúpok, valamint a regenerálódást segítő hüvelykrémek, a hialuronsav mellett tartalmazhatnak például aloe verát, amely nemcsak a sebgyógyulást serkenti, de vírus-, baktérium- és gombaellenes tulajdonsággal is rendelkezik, akárcsak a szintén fertőtlenítő hatású körömvirág, a tigrisfű vagy a teafa-kivonat. A hüvelykúpokat érdemes este, közvetlenül lefekvés előtt alkalmazni, a szeméremtájékon jelentkező kiszáradt, irritált, kipirosodott tünetekre pedig kenőcsöt kenni, akár naponta többször. A különböző krémekben található édesmandula- vagy például szilikonolaj a felszínen vékony filmréteget képezve egész nap megvédi a bőrt a testnedvek irritáló hatásától, és hatékonyan csökkenti a kellemetlen viszketést is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!