A változókor látható és láthatatlan tünetei (x)

Változókor. Már maga a szó is ijesztően hangzik. Előre rettegünk tőle, szenvedünk a tüneteitől, a problémáinkról pedig nem szívesen beszélünk - bár a panaszaink sokszor elég látványosak. Mindennek azonban nem kötelező így lennie! A változókor ma már nem tabu, bátran beszélhetünk róla sőt, segítséget is kérhetünk. Egy kis tudatossággal pedig mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy ezt az életszakaszt panaszok és problémák nélkül éljük meg.

A női változókor a termékenység lezárulását követő időszak, egészen pontosan az ekkor végbemenő testi-lelki folyamatok összefoglaló neve. A változókor általában a nők 45 és 60 éves kora közé tehető, van, akinél néhány évig, másoknál bő egy évtizedig eltart. Ezalatt a nők szervezete komoly átalakuláson megy keresztül, amelyet a női hormonok idéznek elő. A két legfontosabb női hormon, a progeszteron és az ösztrogén termelődése a változókor beköszöntével fokozatosan csökken, majd meg is szűnik - mindezt pedig több kellemetlen tünet is kísérheti.

Ezekről a tünetekről a nők sokáig nem mertek beszélni, nem mertek segítséget kérni, leginkább csak csendben szenvedtek. Pedig igenis fontos, hogy ebben az időszakban ne zárkózzunk magunkba, hanem bátran nyissunk környezetünk felé. Családunk, barátaink munkatársaink lelki támogatásával ugyanis érezhetően könnyebben vesszük majd az elénk gördülő akadályokat.

A változókornak vannak úgynevezett "látható" és "láthatatlan" tünetei is - fontos tudnunk, hogy ezek enyhítésére vagy akár megszüntetésére ma már többféle megoldás is létezik.

Fontos, hogy ebben az időszakban ne zárkózzunk magunkba
Fontos, hogy ebben az időszakban ne zárkózzunk magunkba. Fotó: iStock

A változókor látható tünetei

Azért nevezzük ezeket a tüneteket láthatóaknak, mert az alábbi panaszokat általában a környezetünk is érzékeli. Ilyen például a rohamokban ránk törő hőhullám, ami a változókor egyik leggyakoribb tünete. A hőhullám a bőr hirtelen kipirulását és verejtékezését okozza az arcon, a felsőtesten, de érintheti a test többi részét is. A hőhullámok időtartama általában 2-3 perc.

Itt ismét érdemes megjegyezni, hogy ha környezetünknek nyíltan beszélünk aktuális élethelyzetünkről, akkor megértésükkel és segítségükkel könnyebben átlendülhetünk a hőhullámok okozta kellemetlenségen is. Könnyen megeshet ugyanis, hogy a hőhullám egy munkanap kellős közepén, az irodában tör ránk, ám ha munkatársaink tudnak állapotunkról, akkor biztosan nem fognak furcsán nézni ránk azért, mert mondjuk télvíz idején nyitott ablak mellett szeretnénk dolgozni.

További látható tünet lehet még az izzadás, hajhullás, körömtöredezés, kialvatlanság, ingerlékenység, szorongás, depresszív hangulat vagy éppen a csökkent koncentráció. Ezek a tünetek egyébként a nők mintegy harmadánál alakulnak ki, ám azt is hangsúlyozni kell, hogy nem minden probléma jelentkezik közvetlenül a változókor hatására. Vannak köztük olyanok is, amelyek az addigi helytelen életvitel következményei, de egy ideig nem voltak észlelhetők.

A változókor láthatatlan tünetei

A fenti tüneteken túl vannak olyan panaszok is, melyeket a környezetünk nagy valószínűséggel nem észlel, párkapcsolatunkat azonban könnyen megkeseríthetik. Ezek azok a tünetek, amelyekről a nők aztán végképp nem mernek beszélni, és gyakran azzal sincsenek tisztában, hogy bizony ezekre a panaszokra is létezik megoldás.

Az ösztrogénszint csökkenése miatt a változókorban a hüvelyhám elvékonyodik, szárazabbá válik, veszít rugalmasságából, könnyebben sérül, valamint a fertőzésekkel szembeni ellenálló képessége is gyengül. Ennek a folyamatnak a hatására alakul ki sok nőnél a kínzó hüvelyszárazság, ami nemcsak az együttléteket teheti fájdalmassá, de a mindennapokban is kellemetlen panaszokkal jár. Ráadásul, ebben az időszakban sok nő tapasztalja azt is, hogy libidója a korábbihoz képest nagymértékben csökken.

Van segítség!

Fontos tudnunk, hogy a változókor panaszainak enyhítésére vagy akár megszüntetésére ma már többféle lehetőség közül is választhatunk. A kezdeti, enyhe tüneteken sok esetben már az életmódváltás is sokat segíthet. A kiegyensúlyozott, egészséges, friss gyümölcsökben és zöldségekben gazdag táplálkozás, és a rendszeres mozgás is segíthet az enyhe hőhullámokon és a lelki problémákon. De akkor sem szabad kétségbe esni, ha úgy érezzük, az életmódváltás már nem elég a panaszaink csökkentésére.

Remifemin és Remifemin Plus - a hormonmentes segítség

Nagy segítséget jelenthetnek a változókori panaszok kezelésében az olyan növényi hatóanyagokat tartalmazó, hormonmentes készítmények, mint például a Remifemin és Remifemin Plus tabletta. Mindkét növényi alapú gyógyszer a fürtös poloskavész kivonatából készül, ám a Remifemin Plus emellett még orbáncfűkivonatot is tartalmaz. E két gyógynövény előnyös hatásait a változókor testi és lelki tüneteire már számos vizsgálat eredménye alátámasztja.

Vény nélkül kapható gyógyszer
Vény nélkül kapható gyógyszer

A Remifemin tablettát a változókor kezdeti, enyhe panaszaira javallott szedni, segítségével enyhíthetők a hőhullámok, az izzadás és az alvászavarok okozta kellemetlenségek.

A Remifemin Plus tabletta egyedülálló növényihatóanyag-kombináció, amely nemcsak a közepesen súlyos testi panaszokat csökkenti, hanem az alvást is javítja, továbbá enyhíti az olyan lelki tüneteket, mint a nyugtalanság, ingerlékenység, csökkent koncentráció és szorongás. A plusz hatóanyag-összetétel és hatáserősség mellett, további kényelmet is nyújt: a tünetek mértékétől függően napi 2×1 vagy akár 2×2 tabletta is szedhető.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Cikatridina - viszlát hüvelyszárazság

A változókorral járó hüvelyszárazságra a Cikatridina hüvelykúp hozhatja el a várva várt javulást. A Cikatridina nemcsak a hüvelyszárazság kellemetlen tüneteit enyhíti, de a kiszáradt hüvelyhám regenerációját és a hüvely nedvességtartalmának helyreállítását is segíti. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp a benne lévő hialuronsav segítségével tölti fel nedvességgel a kiszáradt szöveteket, ráadásul olyan gyógynövények kivonatát is tartalmazza, melyek gyulladáscsökkentő és/vagy szövetregeneráló hatásukról ismertek.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra