40 felett minden nőnek jót tesz

Kisebb a halálos stroke esélye azon nőknél, akik menopauzájuk után magasabb káliumtartalmú ételeket fogyasztanak.

Azokat a nőket, akik a szervezet kísérletében a legtöbb káliumot fogyasztották, 12 százalékkal ritkábban érheti a stroke és 16 százalékkal ritkább az ischaemiás stroke esélye.

"A korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a kálium-fogyasztás csökkentheti a vérnyomást, de azt nem állították biztosra, hogy megakadályozhatja a stroke-ot vagy annak halálos kimenetelét" - nyilatkozta Sylvia Wassertheil-Smoller, aki több tanulmányt is írt a téma kapcsán. "Kutatásaink kimutatják, hogy még egy indokunk lehet arra nőként, hogy káliumtartalmú gyümölcsöket és zöldségeket fogyasszunk" - tette hozzá.

Stroke A stroke a fejlett gazdaságú országokban a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után a harmadik leggyakoribb oka az elhalálozásnak. Bármely életkorban előfordulhat, azonban 45 év felett válik egyre gyakoribbá, a fő kiváltó okok a különböző korcsoportokban változnak. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el! Egy korábbi vizsgálat során 90137, menopauzájuk után lévő nőt vizsgáltak meg az 50-79-es korcsoportban, átlagosan 11 évig. A résztvevőknek a vizsgálat kezdetekor nem volt még sosem stroke-ja és átlagosan 2,611 mg káliumot fogyasztottak naponta. (A vizsgálat eredményei az étrend által tartalmazott káliumtartalomra vonatkoznak, nem étrend-kiegészítőkre vagy kálium-tartalmú gyógyszerkapszulákra.)

Az eredmények azt mutatják, hogy 10 százalékkal kisebb volt a korai elhalálozás esélye azoknál, akik a legtöbb káliumot fogyasztották. Azon nők között, akiknek nem volt magas vérnyomása, 27 százalékkal volt kisebb az esélye az ischaémiás strokenak és 21 százalékkal csökkent bármilyen stroke aránya azokhoz képest, akik a legkevesebb káliumot fogyasztották a kísérlet során. Akiknek magas vérnyomása volt , azoknál a káliumfogyasztás nem csökkentette a stroke esélyét, de kisebb volt a korai elhalálozás esélye.

A kutatók azt állítják, a magasabb káliumtartalmú étrend kialakítása hasznos lehet, még mielőtt kialakul a magas vérnyomás. A WHO káliumfogyasztási javaslata nők számára legalább napi 3510 mg - ezt a kísérletben részt vevők 16,6 százaléka érte csak el vagy haladta meg.

Stroke ellen banánnal

Stroke ellen banánnal. Fotó: Getty Images

Wassertheil-Smoller elmondta, hogy a káliumot egyáltalán nem fogjuk gyorséttermi ételekben megtalálni, a szükséges napi mennyiség eléréséhez fehér- vagy édesburgonyát, banánt vagy fehérbabot kell fogyasztanunk. Vigyázniuk kell azonban a nőknek: a fokozott káliumfogyasztás szívproblémákhoz vezethet! Fontos emellett tudni, hogy a kutatás során nem vették figyelembe a nátriumháztartást, így a meglévő eredményekben nem szerepel a szervezetben lévő kálium és nátrium fontos aránya.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.