Pokorny Lia: édesanyám és nagymamám életét is az időben elvégzett szűrővizsgálat mentette meg (x)

Krizsó Szilvia minden évben anyukájával közösen vesz részt a mellrákszűrésen

Az idejében felfedezett korai stádiumú mellrák jó eséllyel, eredményesen gyógyítható lehet az esetek döntő többségében.(1-5) Magyarországon mégis nagyságrendileg 2100-2200 emlőrákos beteg hal meg évente.(2)* Éppen ezért a Pfizer Magyarország Szűrés Most névvel weboldalt indított a szűréssel kapcsolatos ismeretek terjesztésére, és megkérték Pokorny Liát, valamint Krizsó Szilviát, hogy meséljenek saját tapasztalataikról.

„A családomban is előfordult már rákos megbetegedés: nagymamámnak és édesanyámnak is emlődaganata volt, de szerencsére mindkettőjüknél időben felismerték és sikeresen kezelték a betegséget” – kezdi a beszélgetést Pokorny Lia színművésznő. „Pontosan tudom, hogy mekkora problémát okozhat a „velem nem történhet meg” hozzáállás, és mennyire fontos, hogy az otthoni önellenőrzés mellett rendszeresen szűrésre járjunk. Még az időhiány és a szűrővizsgálatok okozta szorongás ellenére is. Meg kell értenünk, hogy ezen az életünk múlhat, édesanyámnál is a korai felismerésnek köszönhettük a gyógyulást.” 

Krizsó Szilvia és Krizsó Gabriella
Krizsó Szilvia és Krizsó Gabriella

Bár családi érintettségről nincs szó, mégis hasonlóan gondolkodik a mellrákszűrés jelentőségéről Krizsó Szilvia kommunikációs tréner, műsorvezető is. „Minden évben anyukámmal közösen megyünk el a szűrővizsgálatokra. Ez nálunk alap, mert azt gondoljuk, felelősek vagyunk saját magunkért, a családunkért és a társadalmunkért”. A műsorvezető és anyukája saját praktikájukat is elmesélték, hogy ők hogyan terelik el gondolataikat a vizsgálat közben: " Mindig tartunk attól, hogy fájni fog, miközben tudjuk, hogy csak kicsit kellemetlen és az is csak rövid ideig. Pláne, hogy az elején veszünk egy nagy levegőt, és valami szépre gondolunk, így szinte észre sem vesszük, és már vége is a vizsgálatnak.” Saját történetükkel Pokorny Lia és Krizsó Szilvia is az ingyenes népegészségügyi szűrésben való részvételre szeretnék buzdítani a nőket.

Pokorny Lia és Varga Noémi
Pokorny Lia és Varga Noémi

A Pfizer által most elindított Szűrés Most weboldalon a nők a saját korosztályukra – 25-45, 46-65 és 65 éven felüliek – vonatkozó lényeges tudnivalókat is megtalálják, többek között a mellrák bizonyos kockázatairól, a szűrés menetéről, az önellenőrzés módjáról, vagy akár a betegség jellemző tüneteiről. A weboldal nem titkolt célja, hogy a tájékoztatás mellett a nők egészségtudatosságát is erősítse, és támogassa az egyéni felelősség kialakítását. A kampány arra bíztatja a hölgyeket, hogy hívják fel minél több nőismerősük figyelmét a szűrés jelentőségére, legyen szó a lányukról, az édesanyjukról, a nagymamájukról vagy éppen a barátnőjükről.

Az Eurostat 2018-as statisztikai adatai alapján, a nők emlőszűrő programban történő részvételi aránya a többi európai országhoz hasonlóan – hazánkban igen alacsony, 50% alatti.(6) Azaz itthon a 45 és 65 év közötti korosztályból a nők fele sem él a mammográfiás szűrés lehetőségével.(6,7)

A Nemzeti Népegészségügyi Program keretében több mint 20 éve kapnak meghívólevelet a panaszmentes 45-65 éves, átlagos rizikójú nők mellrák szűrővizsgálatra minden második évben.(2,3,4) A magas rizikóval élő hölgyek számára a hazai ajánlás szerint évente javasolt a mammográfia és ultrahang vizsgálat, az orvos döntése alapján, akár egyéb vizsgálatokkal is kiegészítve.(8) Az EUSOBI (European Society of Breast Imaging) ajánlása szerint 40-50 éves kortól egészen 70-75 éves korig ajánlható mammográfiás szűrés egy, két vagy három évenként. (9)

A cikk a Pfizer Kft. megbízásából készült.
Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. I 1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park „A” épület
Tel: 06 1 488-3700 www.pfizer.hu

PP-IBR-HUN-0214 
Anyag lezárásának dátuma: 2022.11.15.

*A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján (a két nemnél együttesen) 2010 és 2019 közötti időszakban. (2)

Hivatkozások:
1.
Magyar Onkológusok Társasága. Betegeknek. Az emlőrákról. Letöltés dátuma:2022.10.13.http://oncology.hu/betegeknek/cikk/az_emlorakrol# 
2. Kenessey I, Nagy P, Polgár C (2022) The Hungarian situation of cancer epidemiology in the second decade of the 21st century. Magy Onkol, 66: 175–184. Letöltés dátuma: 2022.10.13.https://huon.hu/2022/66/3/0175/0175a.pdf
3. Radiológiai Szakmai Kollégium, Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja. Mammográfiás emlőszűrésről és a korai emlőrák diagnosztikájáról. Letöltés dátuma: 2022.10.13.https://kollegium.aeek.hu/Iranyelvek/Index
4. Döbrössy L. (2013) Daganatok szűrése. Minőségbiztosítási kézikönyv és módszertani útmutató. Budapest https://www.antsz.hu/data/cms75553/Konyv4_20130904.pdf
5. Nemzeti Népegészségügyi Központ. Információk az emlőszűrésről. Letöltés dátuma: 2022.10.13.https://www.nnk.gov.hu/index.php/informaciok-az-efop-1-8-1-projekten-belul/618-informaciok-az-emloszuresrol?highlight=WyJtZWxsclx1MDBlMWsiXQ==
6. EUROSTAT, Breast cancer screening differs among Member States (14/10/2020) Letöltés dátuma: 2022.10.12. https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/EDN-20201014-1
7. EUROSTAT, Breast cancer screening differs among Member States (09/01/2020) Letöltés dátuma: 2022.10.12. https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20200109-1
8. Forrai G, Kovács E, Ambrozay É (2020) A képalkotó vizsgálómódszerek alkalmazása az emlődaganatok korszerű szűrésében, diagnosztikájában és ellátásában – Szakmai útmutató a IV. Emlőrák Konszenzus Konferencia alapján. Magyar Onkológia, 64:278-299
9. Mammográfia: frissitett EUSOBI ajánlások a női lakosság tájékoztatására (2018) Letöltés dátuma: 2022.10.13. https://egeszseghid.hu/mammografia-frissitett-eusobi-ajanlasok-a-noi-lakossag-tajekoztatasara/













A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra