Mellrákosak lesznek a nők az éjszakai műszaktól

Ha valaki harminc éven át folyamatosan éjszakai műszakban dolgozik, megduplázhatja az emlőrák kialakulásának esélyét - derítette ki egy kanadai kutatás.

Amint arról az mellrákos és hasonló számú egészséges nő szerepelt, akik átlagosan mind az ötvenes éveik végén jártak, és a kanadai Vancouverben vagy Kingstonban éltek. Néhányan közülük már beléptek a menopauzába, mások még nem, és nagyjából egyharmadukra volt jellemző, hogy hosszabb-rövidebb ideig dolgoztak éjszakai beosztásban.

Dupla eséllyel diagnosztizálnak mellrákot azon nőknél, akik legalább harminc évig dolgoztak éjszakai műszakban

A vizsgálatok alapján Aronson és csapata megállapította, hogy azoknál a nőknél, akik harminc évig vagy annál hosszabb időn keresztül dolgoztak éjszakai műszakban, duplájára emelkedett a mellrák kialakulásának esélye még akkor is, ha minden egyéb kockázati tényezőt figyelembe vettek a szakemberek. Hogy mi állhat az összefüggés hátterében, arról egyelőre még csak találgatnak a kutatók, ám egyes feltételezések szerint lehet, hogy a szervezet cirkadián ritmusának felborulása, netán a melatonin nevű hormon szintjének csökkenése, vagy éppen a D-vitaminszint leesése okozza a bajt.

Mit tehetnek tehát azok a nők, akik mégis kénytelen éjszakai műszakban dolgozni? Aronson szerint amellett, hogy rendszeresen eljárnak mammográfiai szűrésre , igyekezzenek legalább azt elérni, hogy harminc évnél hosszabb ideig semmi esetre se kelljen éjszakai szolgálatot vállalniuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +31 °C
Minimum: +16 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amelyből kora délutánig csak helyenként - főként hazánk északi felén - alakulhat ki zápor, zivatar. Emellett mindenütt több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Dél-Alföldön lesz, ahol sokáig csak fátyolfelhők lesznek az égen. Késő délutántól mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, zápor, - akár egy-egy intenzív - zivatar, de a Tiszántúlra csak estére ér el a csapadék. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 32 és 37 fok között, északon, északnyugaton néhol 29, 31 fok körül alakul. A hideg- és a melegfrontra érzékenyeket is megterhelheti a hétfői időjárás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!