A magasvérnyomás-betegség ma már sokak számára ismert fogalom, a jelentőségét azonban sokan nem veszik komolyan. Ennek az az oka, hogy a hipertónia nem fáj, gyakran tünetmentesen indul, sokszor csak a szövődmények kialakulásakor, illetve súlyos életveszélyes állapotok fellépésekor kerül sor a diagnózis felállítására. Pedig jelen gondozási és terápiás lehetőségek mellett a betegség korán felismerhető és kezelhető. Az eredményes kezelés azonban nem valósítható meg az érintett egyén együttműködése nélkül. A célvérnyomás elérésének, az optimális terápia kialakításának egyik alapfeltétele, hogy felismerjük és elfogadjuk a betegséget, aktív részesei legyünk a kezelésnek.
A betegség kezelésének megtervezése a kivizsgálást követően az észlelt vérnyomásértékek, társbetegségek, szövődmények meglétének a függvénye.
A vérnyomáscsökkentő szerek különböző módon hatnak. Kifejthetik hatásukat közvetlenül a szívre, a verőerek hajszálérrendszere előtti szakaszára, amely döntő jelentőségű a vérnyomás-szabályozásban, de hathatnak a vesék, illetőleg a víz- és sóháztartás befolyásolása útján is. Néha elég egyetlen szer, máskor viszont kettő vagy több gyógyszer kombinációja kell ahhoz, hogy a vérnyomás jelentősen csökkenjen, illetve hogy normális szintre álljon be. Ismerjük most meg a vízhajtók hatásmechanizmusát.
Vizelethajtók (diuretikumok)
A szervezet só- és vízterének, a testnedvek ozmolaritásának szabályozása, az egyensúly fenntartása az élet meghatározó folyamata. A vízfelvétel és -leadás szigorúan szabályozott mechanizmusában elsősorban a vese, hormonok és egyéb endogén anyagok vesznek részt. A víztér csökkentését, a kiválasztott vizelet mennyiségének növekedését eredményezik a vizelethajtók (diuretikumok). Diuretikum tágabb értelemben minden olyan vegyület, amely megnöveli a kiválasztott vizelet mennyiségét. A terápiában csak azok a vizelethajtók alkalmazhatók, amelyek nemcsak a kiválasztott vizelet mennyiségét, a víz ürítését fokozzák, hanem a Na+, illetve a kloridion kiválasztását is.
A vizelethajtóknak több típusai léteznek, vannak köztük olyanok, amelyeket elsősorban a vizenyő kiürítésére használunk, mások elsősorban a vérnyomás-csökkentő kombinációk részét képezik. A különböző diuretikumok a vesecsatornák (tubulus) különböző részein hatnak, ezért hatáserősségük és hatástartamuk nem egyforma. A vizelethajtókat támadáspontjuk szerint is csoportosítják. Az ún. kacsdiuretikumok (furosemid) erős vízhajtó hatással rendelkeznek, azaz fokozzák a nátrium- és a vízkiválasztást a vese tubulusban, a Henle-kacs leszálló szárában. Hatásuk gyorsan kialakul (intravénás adás esetén 5 percen, szájon át történő alkalmazás esetén 1–2 órán belül) és 4–6 órán keresztül fennmarad. Elsősorban keringési elégtelenségben, illetve vesebetegség esetén a vizenyő kiürítése céljából alkalmazzák.
Bizonyos típusú diuretikunmokat azonban már az 1950-es évek óta vérnyomáscsökkentőként is alkalmaznak, sőt ezen csoport bizonyos tagjai talán a legrégebben alkalmazott vérnyomás-csökkentő gyógyszerek. Hogyan lehetséges ez? Hogyan csökkentik a vizelethajtók a vérnyomást? - kérdezhetjük jogosan, hiszen a vizelethajtókról az jut eszünkbe, hogy megszüntetik, kiürítik a vizenyőt. A válasz egyszerű, ugyanis a vizelethajtó szerek hatására fokozódik a konyhasó és vízürítés, ezáltal csökken a keringő vér térfogata, ennek következtében csökken a vérnyomásunk. Rendszeres alkalmazásuk esetén pedig nem a vizelethajtó hatásuk érvényesül elsősorban,hanem az érben lévő folyadék csökkentése révén csökkentik vérnyomásunkat.
Hosszú távú alkalmazáskor megszűnik a vizelethajtó hatás, de a vérnyomáscsökkentő hatás továbbra is megmarad, ugyanis csökken az érfal érzékenysége is az érösszehúzó anyagokkal szemben, ezáltal a teljes perifériás érellenállás mértékét is képesek csökkenteni. Ezért tapasztaljuk azt, hogy szedésük során - amikor megszűnt a szervezetben a folyadék-visszatartás - már "csak" vérnyomáscsökkentő hatásuk marad meg.
Az ún. tiazid típusú vizelethajtók hosszú hatástartamuk miatt a magasvérnyomás-betegség kezelésének ideális szerei, elsősorban a kombinációs kezelés egyik komponenseként. Szinte minden vérnyomáscsökkentő gyógyszer-csoporttal kombinálhatók.
Leginkább idős korban, túlsúly esetén, illetve folyadék-visszatartásos állapotokban első választandó készítmények is lehetnek. A kezelés során ellenőrizni kell a húgysavszintet és a vércukorszintet, mert növelhetik azok vérszintjét.
