Megfáztam, meghűltem vagy náthás vagyok?

Amit egyszerű megfázásnak nevezünk, az nem más, mint a sok száz nátha-vírus egyike által okozott tünetegyüttes. A kórokozók sokfélék lehetnek, és gyakran az egyik megfázás észrevétlenül "megy át" egy másik megfázásba.

Amit egyszerű megfázásnak nevezünk, az nem más, mint a sok száz nátha-vírus egyike által okozott tünetegyüttes. Mivel nagyon nagy számú kórokozó képes vírusos rhinitiszt, - vagyis meghűlést - előidézni, a szervezet védekező rendszere képtelen mindegyik ellen hathatós, azonnal bevethető ellenszerrel rendelkezni.

Minden ilyen vírus-támadás alkalmával a szervezet kifejleszt ellenanyagot, vagyis egy következő alkalommal már képes lesz az ugyanilyen vírus támadását kivédeni, ám a náthát, megfázást okozó vírusok nagyon nagy száma lehetetlenné teszi, hogy a szervezetnek mindegyikre legyen kész ellenszere. A kórokozók sokfélék lehetnek, de a tünetek azonosak, vagy hasonlóak. Ez magyarázza azt, hogy gyerekek, de felnőttek is szenvedhetnek sorozatos náthától, megfázástól. Gyakran az egyik megfázás szinte észrevétlenül "megy át" egy másik megfázásba.

A megfázásnak nincs köze a hideghez

A közhittel ellentétben a meghűlést nem a hideg, vagy a szervezet lehűlése okozza. Ezt igazolja, hogy a legnagyobb nyári melegben is meg lehet fázni, és a hideg tél önmagában nem fokozza a meghűlések gyakoriságát.

A betegséget okozó vírus emberről emberre tevődik át gyakran a kéz közvetítésével, amelyre rákerülnek az orr, vagy a légzőszerv nyálkahártyáján lévő vírusok. Kutatók szerint 110 rhinitiszt okozó vírus létezik és további 90 vírus képes megfázás-tüneteket kiváltani. A nátha közvetítésében a tüsszentésnek is fontos szerepe van. Tüsszentéskor nagy mennyiségű és a tüdőből az orron keresztül távozó levegő az orrban lévő szennyeződések nagy részét a szabadba sodorja. A kiáramló levegő sebessége elérheti a 150 km/h sebességet. Tüsszentéskor a vírusok ezrei szabadulhatnak ki az orrból és a levegőbe kerülve "szabad prédává" válhatnak más emberek számára, akik belélegzik azokat és esetleg megbetegítik őket.

A megfázásnak rendszerint négy fázisa van. Az első, amikor száraz, viszkető, esetleg csípős érzés jelentkezik az orrban, ami néhány óráig is eltart. Majd a vírus szaporodásával párhuzamosan az orr nyálkahártyája érzékennyé válik, megduzzad, és váladékot termel. Ilyenkor az orrfolyást gyakori tüsszentés kíséri. Felléphet láz is és torokfájás is társulhat a kezdeti tünetekhez. Ez a szakasz három-öt napig tart általában.

Az utolsó szakasz a gyógyulásé, amikor a meghűlés tünetei fokozatosan elmúlnak.

Az első tünetek megjelenése után a betegség néhány nap alatt fejlődik ki és rendszerint 7-10 napig tart. Gyakran az eredeti vírusfertőzést bakteriális felülfertőzés követi, amely jellegzetes betegségek forrásává válhat.

Tünetek

Vízszerű orrváladék, duzzadt orrjáratok, csillogó nyálkahártya és piros torok, esetleg köhögés.

A megfázás a sok száz nátha-vírus egyike által okozott tünetegyüttes

A megfázás a sok száz nátha-vírus egyike által okozott tünetegyüttes

Megelőzés

A megfázás megelőzése a legjobb ellenszer. Bár az igazi védekezést az immunrendszer biztosítja, ugyanis az immun-védekezés győzi le a már korábbról ismert kórokozót. Különböző vény nélkül kapható szerek, mint például a vérbőséget és a gyulladást csökkentő szerek enyhítik a tüneteket.

Célszerű a megfázás vezető tünetét kezelni elsőként. Például, ha magas láz jelentkezik, akkor szükséges lázcsillapítót bevenni, ha a fájdalom (torok, fej) a vezető tünet, akkor a gyulladáscsökkentő-fájdalomcsillapító tabletták széles választékából a számunkra leginkább megfelelőt érdemes kiválasztani. A különféle gyógyszerek kombinációja is szükségessé válhat, de ilyenkor érdemes orvossal, vagy gyógyszerésszel megbeszélni, hogy a két, vagy háromféle gyógyszer valóban erősíti-e, és nem gyengíti egymás hatását.

A legutóbbi vizsgálatok azt mutatják, hogy a cink megrövidíti a megfázás kellemetlen tüneteit . Egy vizsgálatban azt tapasztalták, hogy néhány napig napi három-négy cink tartalmú cukorkát elszopogatva a megfázás tünetei hamarabb múlnak el, mint e nélkül. A vizsgálatban résztvevők lényeges több cinket fogyasztottak, mint az ajánlott napi 13 mg. Ugyan a megfázással kapcsolatos kellemetlenségek hamarabb elmúltak, a cink tartalmú cukorka rossz szájízt hagyott maga után. E megfigyelést tudományosan még nem bizonyították, ezért érdemes az orvos tanácsát kérni a cink kiegészítő használata előtt.

A leggyakoribb tanács megfázás esetén, sőt a betegség megelőzésére is C-vitamin fogyasztása nagy dózisban. Széleskörű vizsgálatok, amelyben a résztvevők napi 1 g. C-vitamint kaptak, azonban azt igazolják, hogy a vitamin nem segít a megfázás elkerülésében. Azonban a nagy dózisban szedett C-vitaminnak jelentős szerepe volt abban, hogy a tünetek enyhébbekké váltak és a betegség hamarabb múlt el.

Gyógyítás

A tünetek enyhítését célzó kezelésen kívül nincs valódi gyógymód a megfázás kezelésére.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Feltétlen tanácsos orvoshoz fordulni, ha a heves tünetek nem csillapodnak 48-72 óra elteltével, vagy, ha a láz eléri, illetve meghaladja a 38 C fokot . Akkor is ajánlott az orvos segítségét kérni, ha az arc, vagy a homlok meghatározott területén heves fájdalom jelentkezik; ha az orrváladék jellege megváltozik, nehezen kifújhatóvá és sárgás színűvé válik , illetve, hogyha erős köhögés és véres köpetürítés kíséri a megfázás tüneteit.

Kilátások

Az egyszerű megfázás maradványtünetek, és szövődmény nélkül meggyógyul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult idő várható, de a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. Délelőtt még elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső, majd délután már csökken a csapadékhajlam. Napközben nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, majd főként estétől a Dunántúlon megélénkül, néhol északnyugaton megerősödhet a déliesre forduló szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.