A mandulagyulladás tünetei

Vannak, akik szinte soha nem tapasztalják meg a mandulagyulladás kellemetlen tüneteit, míg másokat minden influenzaszezonban olyan mértékben kínoz a betegség, hogy inkább sebészi úton eltávolíttatják.

Az orr- és a garatmandulák olyan nyirokszövetből álló képződmények, amik a tudomány mai állása szerint nagy szerepet játszanak az immunrendszer működésében és segítik a felső légúti részeket tisztán tartani a fertőzésektől. Olyan védőanyagokat termelnek, melyek felveszik a harcot a kórokozókkal szemben - mindazonáltal erőteljes fertőzés esetén be is gyulladhatnak.

Miért gyullad be a mandula?

Korábban a mandulagyulladás - a torokgyulladással egyetemben - igen komoly betegség volt, mert szövődményei akár életveszélyesek is lehettek, és olyan betegségekkel jártak együtt, mint a skarlát vagy a diftéria . Mivel cseppfertőzéssel terjed a mandulagyulladás, leginkább a náthaszezonban jelentkezik, vírusos vagy bakteriális eredetű lehet. A leggyakoribb baktérium, ami mandulagyulladást okoz, a Streptococcus.

Mandulagyulladás esetén a betegnek többnyire igen magas a láza, erős fájdalomra panaszkodik, ami akár a fülbe vagy a nyakba is kisugározhat. A levertség, a hidegrázás, az általános gyengeség szintén gyakori tünet, és természetesen komoly nehézséget okoz ilyenkor a beszéd, valamint a nyelés is. Érdemes megjegyezni, hogy a garatmandula gyulladásával többnyire az orrmanduláké is megjelenik, ami viszont a légzést teheti nehézkessé. Az állkapcsi nyirokcsomók, melyek az állkapocsszögletben helyezkednek el, szintén fájdalmasan megduzzadnak. Légszomj, szájzár esetén pedig azonnal orvosi segítséget kell kérni.

A mandulagyulladás akut és krónikus is lehet

A mandulagyulladás fokozott formája a tüszős mandulagyulladás , amikor a piros, duzzadt mandulákon fehér-sárga pöttyök, azaz tüszők jelennek meg. Ez szinte kizárólag bakteriális fertőzés esetén fordul elő.

Lehet akut és krónikus

Akut mandulagyulladás során a mandulák hirtelen gyulladnak be, míg a krónikus esetén a mandulák fokozatosan lesznek egyre duzzadtabbak, időről-időre újra begyulladnak, ezért kezdetben jóval kevesebb tünettel is jelentkezik, mint az akut forma. Később a krónikus mandulagyulladásra jellemző lesz a bűzös lehelet, lepedékes nyelv, a torok nyákos váladékozása, vérbő garatnyálkahártya. Akut mandulagyulladás esetén a mandulák környékén tályog alakulhat ki, ilyenkor a fülbe sugárzó, gyorsan fokozódó nyelési fájdalom jelentkezik.

Bár a mandulagyulladás a megfelelő kezeléssel többnyire szövődmények nélkül gyógyítható, arra figyelni kell, hogy a bakteriális fertőzés további, komoly megbetegedéseket is okozhat, mint például vese- vagy szívgyulladást.

A nyelési nehézségekkel, lázzal járó betegség hamar ledönt a lábunkról. Lássuk, miként enyhíthetjük a fájdalmat természetes hatóanyagokkal!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +15 °C

Általában derült lesz az ég, de a nyugati, délnyugati tájakon előfordulhatnak felhősebb körzetek is, arrafelé néhány zápor kialakulhat. Az északias szél napnyugtáig még élénk marad, éjszakára viszont átmenetileg mérséklődik.Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken több fokkal alacsonyabb, míg a felhősebb tájakon, nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!