Mégsem olyan rossz a lyukas fog?

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a több szuvas foggal élők esetében alacsonyabb egyes fej-nyaki daganatok kialakulási esélye.

Egy amerikai kutatás szerint a szájban lévő baktériumok lehetnek a fej-nyaki daganatok megelőzésének a kulcsai. Legalábbis erre jutottak egy kísérlet alapján, amelyben összesen 399 fej-nyaki daganatban szenvedő pácienst és 221 egészséges önkéntest vizsgáltak meg.

A vizsgálatok szerint a legtöbb szuvas foggal élők között volt a legritkább a fej-nyaki daganatok előfordulása. A szuvas fogúak esetében 32 százalékkal volt alacsonyabb a daganatos betegségek előfordulása, még az után is, hogy a tudósok olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a nem, a családi állapot, a dohányzás és az alkoholfogyasztás.

A kutatók szerint ez azért lehetséges, mert a szuvas fogak által termelt tejsav megóvhatja a szervezetet a daganatos sejtekkel szemben. "Ez rendkívül meglepő felfedezés, mivel a szuvas fogak általában az elégtelen szájhigiénia jelei, amik legtöbbször egyéb szájüregi betegségekkel járnak együtt, és a korábbi kutatások arra engedtek következtetni, hogy a szájüregi betegségben szenvedőknél gyakrabban fordulnak elő a fej-nyaki daganatok" - nyilatkozta Dr. Mine Tezal, a Buffalo Egyetem tanársegédje.

a baktériumok lehetnek a fej-nyaki daganatok megelőzésének a kulcsai. Fotó: Getty IMages

Tezal ugyanakkor igyekezett kiemelni, hogy ez nem azt jelenti, hogy az embereknek mostantól hagyniuk kellene, hogy elromoljanak a fogaik. "A legfontosabb, hogy kerüljük azokat a dolgokat, amik felboríthatják a szájüreg mikrobiális flóráját, például az antimikrobiális termékek használatát és a dohányzást. Ehelyett inkább egészséges étkezéssel, a megfelelő szájhigiénia fenntartásával, rendszeres fogmosással és fogselyem-használattal védjük egészségünket " - nyilatkozta Tezal.

Baktérium termeli

"Azt azonban nagyon fontos leszögezni, hogy a hiányzó fogak és a már tömött, pusztulóban lévő fogak nem voltak összefüggésben a fej-nyaki daganatok csökkent előfordulásával" - nyilatkozta Tezal. A fogszuvasodást a streptococci, lactobacilli, actinomycetes és bifidobacteria baktériumok által termelt tejsav okozza. Az élelmiszergyártók ugyanezeket a baktériumokat használják például a joghurtok gyártására.

"Ezek a baktériumok fontos szerepet játszanak az emésztésben, és a helyi nyálkahártya- és az egész szervezet immunállapotában, a hiányuk pedig krónikus gyulladásos betegségeket, allergiát, elhízást és rákot okozhat." Tezal szerint a baktériumok lehetnek a fej-nyaki daganatok megelőzésének a kulcsai.

"Előbb-utóbb képesek lehetünk olyan kezelési módszereket kifejleszteni, amikkel csökkentjük a kockázatokat, például a fogszuvasodás kialakulásának veszélyét, és felerősíthetjük a tejsav és a baktériumok jótékony hatásait."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.