Elhízás és asztma? Ez áll a háttérben!

Az elhízott gyerekek és tizenévesek makacs, nehezen kezelhető allergiájának, illetve asztmájának egyik oka a D-vitamin hiány lehet – derült ki egy kutatásból.

Korábban nem sikerült magyarázatot találni arra, hogy az elhízott fiatalok körében miért gyakoribb az asztma és az allergia. Bár egyes eredmények külön-külön rámutattak, hogy az egészséges immunrendszerhez megfelelő D-vitamin szint szükséges, és az elhízottaknál gyakori ennek hiánya.

Túlsúlyos gyermekeknek érdemes lehet napi szinten D-vitamint adni, hogy megelőzzék az allergia kialakulását. Fotó: Getty Images

A kutatók ezért a D-vitamin szerepét vizsgálták asztmásoknál és/vagy elhízottaknál. A 86, tíz és tizennyolc év közötti fiatal bevonásával készült vizsgálat célja az volt, hogy feltérképezze, mutatkozik-e összefüggés a D-vitamin hiánya és a magas allergiakockázat között a súlyfölösleggel élők esetében.

A résztvevők közül 54-en voltak túlsúlyosak vagy elhízottak a testtömegindexük alapján, amely a korosztályuk 85 százalékánál testesebbnek határozta meg őket. A többi 32 fő egészséges testsúlyú volt. A kutatók mindegyiküknél kiszámolták a BMI úgynevezett Z-értékét, ami az átlagtól való eltérést mutatja, majd vérminta alapján megállapították a 25-D-hidroxivitamin szintjüket. Az elhízottak közül mindannyian D-vitamin hiányosak voltak.

A kutatók azt találták, hogy a kortól és magasságtól függő átlagtól minél inkább eltért a résztvevők testsúlya – tehát minél súlyosabb elhízásról volt szó esetükben –, annál magasabb volt a leptin, és annál alacsonyabb az adiponektin és a D-vitamin szintje. A túlsúlyosak magasabb IgE, interleukin-6 és interleukin-13 értékeket is mutattak.

Vagyis erős összefüggést találtak a D-vitamin hiánya és a magas allergiakockázat között a súlyfölösleggel élők esetében. Mindez azt is jelenti, hogy az elhízottaknak érdemes lehet napi szinten a D-vitamint pótolni, hogy megelőzzék az allergia kialakulását. 

A D-vitamin igen komoly szerepet játszik immunrendszerünk védelmében, ugyanis az immunrendszer első számú védőinek, a T-sejteknek biztosítja az erejét. A T-sejtek azok a sejtek, amelyek felkutatják szervezetünkben a betolakodó vírusokat és baktériumokat, majd megsemmisítik azokat. A T-sejteket a D-vitamin aktiválja, így ha a szervezetben hiánya lép fel, immunrendszerünk védelme is megbillen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.