Ha könnyezik és viszket a szeme

A száraz szem szindróma meglehetősen gyakori betegség, mely elsősorban a szemet borító könnyfilm zavarával jár együtt. Ennek számtalan kellemetlen tünete lehet, de maga a betegség általában nem jár együtt súlyos szövődményekkel.

A száraz szem szindróma (keratoconjuctivitis sicca) gyakori betegség, mely főként a negyven év felettieket, közülük is inkább a nőket érintheti. A betegség kialakulásának hátterében a szemet védő, azt kellően nyirkosan tartó könnyréteg zavara áll. Ezt okozhatja az öregedés, hormonális változások, autoimmun betegségek, gyógyszerek (például az antihisztaminok vagy az antidepresszánsok).

A szemszárazság okai

Olvasson részletesebben a szemszárazság tüneteiről, diagnózisáról és kezelési lehetőségeiről Betegségek A-Z rovatunkban ! A szem kiszáradását okozhatja az is, ha kevesebbet pislogunk: bizonyos tevékenységek, például olvasás, számítógépezés, tévénézés közben ez mindenkire jellemző. Az is fokozhatja a szem kiszáradását, ha valamilyen olyan társult betegségünk van, mely miatt nehezebb pislogni. Egyéb betegségek, például a szemhéjon elhelyezkedő lipidtermelő mirigyekkel kapcsolatos problémák, sőt fertőzések is a szem szárazságát okozhatják.

A szemszárazság szerencsére nem okoz súlyos szövődményeket, de az életminőségre gyakorolt hatása igen nagy, hiszen állandóan jelen lévő, kellemetlen tünetekkel jár együtt, és akadályozhatja a munkánkat, zavarhat minket a szabadidő eltöltésében, és jelentősen megnehezítheti például az autóvezetést is.

Sokat segíthetünk a szemeinknek, ha többet pihentetjük őket, például úgy, hogy húszpercenként szünetet tartunk a számítógépezésben

Sokat segíthetünk a szemeinknek, ha többet pihentetjük őket, például úgy, hogy húszpercenként szünetet tartunk a számítógépezésben A száraz szem szindróma tünetei közé tartozik a szem irritációja, viszketése, égő érzése, az idegentest-érzés, a látászavarok, a fényérzékenység és a szem kipirosodása. A tünetek fokozódhatnak száraz levegőjű környezetben (például egy meleg, légkondicionált irodában), szélben, vagy akkor, ha olyan tevékenységet végzünk, mely megerőlteti a szemünket. Meglepő módon, a szemszárazság egyik gyakori tünete a fokozott könnyezés - ez reflexszerű reakció. Mivel a szem csak bizonyos mennyiségű könnyet tud egyszerre "hasznosítani", a maradék nagyobb mennyiségű könny egyszerűen lefolyik az arcunkról, és a szem hamarosan újra kiszárad és irritálttá válik.

A száraz szem szindróma szemcseppekkel általában nagyon jól kezelhető, ezeket általában négy-hat alkalommal kell naponta alkalmazni. Néhány házi módszer is enyhítheti a tüneteket, például az, ha rendszeresen gondoskodunk az otthonunk megfelelő páratartalmáról, útját álljuk a huzatnak és eleget takarítunk (a por ugyanis tovább fokozhatja a tüneteket). A meleg borogatás is enyhítheti a kellemetlen tüneteket. Sokat segíthetünk a szemeinknek, ha többet pihentetjük őket, például úgy, hogy húszpercenként szünetet tartunk az olvasásban, számítógépezésben. Mivel a szemszárazság kialakulásához bizonyos vitaminok hiánya is hozzájárulhat, ezért érdemes halolajkapszulát szedni, és úgy táplálkozni, hogy elegendő A-vitamin jusson a szervezetünkbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!