A szem védelme ezért fontos

A Látás hónapja programsorozat az idén a szem védelmével, egészségének megőrzésével foglalkozik - közölte Szabadi Zsolt, a kampányt szervező Magyar Látszerész Szövetség elnöke.

Október 31-ig 306 vizsgálati pont és optikai szaküzlet várja ingyenes látásellenőrzésre és szaktanácsadásra az érdeklődőket. A kampány idei mottója: Fontos a látásom. A digitális eszközök által kibocsátott kék fény elleni védelem idén is kiemelt témája a kampánynak. E téren különösen fontos a megelőzés, mivel az okostelefonok, táblagépek, számítógépek és tévékészülékek káros hullámhossztartományt sugároznak a retinára - hangsúlyozta Szabadi Zsolt.

szem, látás, szem védelme, szemész, szemészet, optika, szemvizsgálat, látás hónapja
Október végéig ingyenes látásvizsgálatot és szaktanácsadást kapunk. Fotó: iStock

Fontos a rendszeres szűrés

A kampány során nagy hangsúlyt kapnak a progresszív lencsék is, ezek ugyanis a legmodernebb és legkomplexebb optikai megoldások. Az ingyenes látásvizsgálaton részt vevők között idén értékes lencséket, ajándékokat és egy kétszemélyes wellness hétvégét is kisorsolnak a kezdeményezésben résztvevő kiemelt optikák.

Hogyan védjük a szemünket? Korábbi cikkünkben hasznos tippeket talál!

Évről évre egyre többen vesznek részt a programhoz kapcsolódó látásvizsgálatokon - mondta Polgár József, a kampányban résztvevő egyik kiemelt optika szakreferense A szűrés kiemelten fontos és minden korosztálynak ajánlott. Különösen 40 év felett javasolt az ellenőrzés, mert ebben a korban már magasabb a szürke hályog kialakulásának kockázata. A látáskorrekció hiánya pedig komoly tünetekkel, például fáradékonysággal, fejfájással és fényérzékenységgel is járhat.

A külvilágból érkező információk 85 százalékát a látás érzékszerve továbbítja, ezért nagyon fontos, hogy megóvjuk szemünk egészségét. A Látás hónapjához kapcsolódó optikák listája megtalálható a program oldalán .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!