A csiszolt lencséktől a fényre sötétedő szemüvegekig

Nem több, csupán 6-700 év történetét kell megismernünk ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk a szemüveg történetéről. Az világos, hogy az optikai ismeretek korán az emberiség rendelkezésére álltak, ám a felfedezés, a találmány maga jóval később született meg. Már i.e. 2000 tájáról találtak csiszolt kvarckristályos lencséket a régészek, melyek akár a szemüveg ősei is lehettek, akár a pompeji romjai között vagy a Tyrusban talált lencsék. A római birodalomban aztán csiszolt smaragdokat használtak a vésnökök fáradt szemük kímélésére, sőt maga Néró császár is ilyen köveken át szemlélte a gladiátorok küzdelmeit.

A rómaiak után

A római birodalom hanyatlásával aztán inkább az iszlám, az ázsiai és afrikai, arab tudósok által közvetített tudás kapott teret, sőt az ő optikai megfigyeléseik vitték közelebb az emberiséget a szemüveg feltalálásához. Kiemelkedő például a IX. századi Alhazen optikája, aki rájött, hogy a fénysugár nem a szemből, hanem a tárgyakból indul ki, s a szem csupán felfogja ezt. Rájött, hogy az üveggolyóból kihasított, gömb és síkfelület által határolt átlátszó szelet - plánkonvex lencse - a betűk felnagyítására is alkalmas, ez a felismerése pedig sok európai kódexmásoló és iniciáléfestő munkáját könnyítette meg a kolostorokban (ez volt az ún. olvasókő, lapis ad legendum).

A 13. században használtak fonalra fűzött szemüveget, a 14-15. században megjelent a kengyeles kialakítás, illetve a sapkához erősíthető, ún. sipkaszemüveg is ( Mützenbrille ). Léteztek összehajtható szemüvegek is, melyeket csuklópánt ("zsanér") fogott össze, és népszerűek voltak az úgynevezett ollószemüvegek is. A 18. század végén a monocle-lorgnette stílusú szemüveg volt divatban. Maradunk is a szerzeteseknél, hiszen közülük került ki végül a nagyító lencse feltalálója is, nevesül Roger Bacon (1214-1294). Később jött az orrnyeregre helyezhető, fél kézzel tartott szemüveg, mely a kristályüvegipar fellegvárában, Muránóban készült, ám később ettől függetlenül évszázadokon át folyt a vita arról, hogy végül melyik város, Firenze vagy Pisa kiálthatja ki magát a szemüveg feltalálójaként.

Az orvosi irodalomban csak az 1200-as és 1300-as években említik először a szemüveget, amikor a tudósoknak a szem anatómiájáról még csupán csekély ismereteik voltak, és csiszolni is csupán konvex lencsét tudtak (a 15. századtól tudtak konkáv lencsét is készíteni), illetve a dioptriát sem tudták mérni.

Míg a szemüveg nem vált divatcikké, csupán egy dísztelen anyagból készülő használati tárgy volt, de idővel sokkal inkább nemes, értékes, nemesfémből készített remekké vált, anyaga lehetett szaru, ezüst, aranyozott fém, arany teknőcpáncél is. Kezdetben az írástudók kevesen voltak, de a könyvnyomtatás és a reformáció elterjedésével a szemüveg iránti szükséglet is megnőtt.

Gyarapodó ismeretek

Az első bifokális szemüveget Benjamin Franklin készíttette el egy francia optikussal, így hosszú idő után végre lehetővé vált, hogy egy szemüveggel egyszerre írni, olvasni, dolgozni lehessen. A tőkés társadalom kialakulásával fejlődés indult meg a természettudományok különböző ágaiban is, így az anatómiai és a szemészeti optikai ismeretek a szemorvoslással párhuzamosan fejlődtek, és egymásra hatással voltak. Az 1800-as évektől a szemészet az orvostudomány külön tudományágává vált, lassan megismerték a látás mechanizmusát, és a tudomány Helmholtz (1821-1894), illetve Gullstrand (1862-1930) munkásságával kapott nagyobb lendületet. Az optika tudományának másik kiemelkedő alakja a Jénai Egyetem optikai tanszékének professzora, Rohr (1868-1940) volt. Ő számos találmánnyal ajándékozta meg az emberiséget, és a szemüveglencsék csiszolásának technikájában ért el kimagasló eredményeket, Karl Zeiss pedig - aki szintén az egyetemen dolgozott -, megnyitotta optikai műhelyét is a városban. A kis jénai műhely már a 19. század végére világhírű lett.

A szemüvegek fejlődésével aztán a kontaktlencsék felé irányult az érdeklődés, amelynek története már az 1800-as években indult, hiszen az ifjabb Herschel, angol fizikus 1827-ben kiadott egy közleményt, melyben a szemre helyezhető üveghéjról írt. Később a Zeiss-gyár 1928-ban kezdte meg a kontaktüveg gyártását, ám törékenysége és merevsége miatt még volt mit fejleszteni rajta. 1939-től törhetetlen műanyag lencsék készültek, majd megoldva a szem szellőzését, oxigénellátását egyre újabb és újabb anyagokkal (metil polimetakrilán, hidrogél, szilikon-hidrogél) kísérleteztek. A nagyarányú fejlődés azóta lehetővé tette, hogy a kontaktlencse viselése is kényelmes és zavartalan legyen.

Köszönjük dr. Bana Ildikó szemész-kontaktológus segítségét a cikk elkészítésében!