Meddőség férfiaknál: vizsgálatok, amelyekkel kideríthető

Hogyha sokáig nem jön a baba, a legtöbbször a nők magukban keresik a probléma okát, pedig a meddőség majdnem ugyanolyan arányban érinti a másik nemet is. Milyen vizsgálatokat érdemes elvégezni a férfiaknak, ha késik a gyermekáldás?

Magyarországon a statisztikák szerint minden hatodik párt érinti a meddőség. A fogalmat sokan rosszul értelmezik, a meddőség ugyanis nem egy visszafordíthatatlan folyamat, vagyis nem azt jelenti, hogy az érintett párnak soha nem lehet saját gyermeke. Olyan esetben diagnosztizálják ezt az orvosok, hogyha a magzat minden hagyományos próbálkozás ellenére sem fogan meg egy évig. Ilyenkor a nők szinte mindig magukat okolják és magukban keresik a "hibát" amiatt, hogy nem sikerül teherbe esniük. Az igazság azonban az, hogy a probléma nagyjából ugyanolyan arányban sújtja a két nemet: statisztikák szerint a magyar pároknál 40 százalékban a nő, 40 százalékban a férfi, 20 százalékban pedig mindkét fél egészségi problémája áll a sikertelen fogantatás mögött.

Sokáig úgy gondolták, hogy a férfi nemzőképességének egyedül csak a potenciazavarok állhatják útját, ez azonban egyáltalán nem igaz. A férfimeddőség előfordulása az utóbbi évtizedekben emelkedett meg jelentősen, hátterében pedig több ok is felfedezhető. Gondot okozhat például az alacsony spermaszám, vagy akár a sperma teljes hiánya is. Szintén gátolja a termékenységet, ha a spermiumoknak a megszokottnál rövidebb az élettartama vagy gyenge a mobilitása. A tünetek hátterében genetikai rendellenességek, hormonális zavarok, illetve többféle betegség is húzódhat. Az alábbi dolgokat érdemes kivizsgálni a családalapítást tervező férfiaknak!

Ki a gyerek apja? Így derül ki Bár optimális esetben nincs ok a kételkedésre, esetenként mégis előfordulhat, hogy nem egyértelmű, hogy ki egy gyermek biológiai apja. Szerencsére, az akár anonim módon elvégezhető vizsgálatokkal ilyenkor is egyszerűen és gyorsan megbizonyosodhatunk az igazságról, akár már a gyermek megszületése előtt. Kattintson a részletekért!

Genetikai vizsgálatok

Bizonyos esetekben a férfimeddőség hátterében genetikai okok is állhatnak. Az Y kromoszómán lévő azoospermia faktor régió szakaszának (röviden AZF) génjei például 14 olyan fehérjét kódolnak, melyek fontos szerepet játszanak a spermatogenezisben, vagyis a spermium előállításában. Az AZFa, AZFb, AZFc régióban kialakuló genetikai károsodás ezért a termékenységet is gátolhatja, így fontos lehet annak vizsgálata.

Ritkább esetben az ivari kromoszómák számbeli eltérése szintén okozhat meddőséget. Az egyik ilyen az úgynevezett Klinefelter-szindróma nevű genetikai megbetegedés, amelynél a férfiak kromoszómakészlete nem a szokásos 46 XY kromoszómából áll, hanem amellett sejtjeik egy vagy két plusz X-kromoszómát is tartalmaznak. A rendellenesség egyik szövődménye a meddőség, sokaknál a sikertelen gyermekvállalási kísérletek miatti kivizsgálásokon derül fény az érintettségre.

A meddőség a nőket és a férfiakat is hasonló arányban érinti. Fotó: iStock
A meddőség a nőket és a férfiakat is hasonló arányban érinti. Fotó: iStock

Férfiklimax

Az öregedés során nem csak a nők, de a férfiak szervezetében is végbemennek bizonyos hormonális változások, amelyek a libidóra és a termékenységre is hatással vannak. A tesztoszteron szintjének csökkenésével az izomzat gyengül, csökken a nemi vágy, erekciós problémák léphetnek fel, illetve a spermiumszám is jelentősen lecsökken. Szintén hormonális gondokat okozhat például a hipofízis elégtelen működése, valamint a herék elváltozásai. Családalapítás előtt szükséges lehet ezért a férfi nemi hormonok vizsgálata is.

Gyulladások

A herékben és mellékherékben kialakulhatnak bizonyos gyulladások, sokszor más betegségek (például felnőtteknél a mumpsz) szövődményeként. Ezek a gyulladások hegesedésekkel járnak az érintett részeken, amelyek akár a sperma ürülését is akadályozhatják. Ennek kivizsgálása is szükséges lehet (N-alfa-glükozidáz, PMN-elasztáz).

Cisztás fibrózis

A cisztás fibrózis egy örökletes betegség, és bár elsősorban súlyos légúti és emésztőszervi szövődményeket okoz, bizonyos esetben a termékenységet is ronthatja. A betegséget szintén bizonyos génmutációk idézik elő, ezek némelyike viszont nem a jellegzetes tüneteket váltja ki, hanem a férfiak ondóvezetékének hiányos fejlődésével jár. Emiatt a spermiumok nem tudnak megfelelően ürülni. A cisztás fibrózis a nőknél szintén megnehezíti a teherbeesést, a túl sűrű méhnyakváladék miatt. Meddőségi gondok esetén ezért mindkét nemnél fontos kiszűrni ezt a betegséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.