Szabálytalan pulzus észleléséről már az 1700-as évekből maradtak fenn adatok, de e kór jelentőségét csak a huszadik század elején sikerült felismerni. A pitvarfibrilláció - pitvarremegés - az egyik leggyakoribb olyan ritmuszavar, melynek klinikai jelentősége sem elhanyagolható. A 60 év feletti korosztály 5-10 százalékában van jelen. A kor előrehaladtával előfordulása gyakoribbá válik. Több nemzetközi tanulmány igazolta e ritmuszavar jelentőségét.
A vér először a pitvarokba kerül, onnan pedig a kamrákba. A kamrákból lökődik ki a vér a nagyerek felé: a bal kamrából a friss, oxigéndús vér a test vérerei felé, míg a jobb kamrából az elhasznált, frissülésre váró vér a tüdő felé. Normálisan a pitvarok percenként 72-szer telítődnek meg vérrel és 72-szer lökik át a vért a kamrákba. A kamrák ugyanígy, hetvenkétszer továbbítják a vért a nagyerek felé. Ez a ritmusos szívműködés biztosítja azt, hogy a szív pitvarai, kamrái a lehető legnagyobb mennyiségű vért juttassák tovább a szívből a test szövetei felé, és frissítés céljából a tüdő felé. Ha ebben az ütemben valami zavar támad, a szív hasznos munkája csökken, kevesebb vért tud továbbítani. Ilyen zavar lehet a pitvarremegés, orvosi nyelven pitvarfibrilláció, vagy a pitvarlebegés, a pitvari flutter.
A pitvarremegés és -lebegés igen gyors elektromos kisülések eredménye, amikor a pitvar összehúzódása rendkívül szapora és ezzel a kamrákat is gyors, kevésbé hatékony összehúzódásra készteti. Így a kamrákból kevesebb vér kerül a vérpályákba, mint normális ritmus esetén. Ez a kóros ritmus felléphet alkalmanként, de állandósulhat is. A pitvarremegés legalább 350/perc ütemű, szabálytalan, kis amplitúdójú, míg a pitvarlebegés 240-340/perc frekvenciájú, magasabb amplitúdójú, ritmusos, gyors tevékenységet mutat. A pitvarremegésben és -lebegésben nem mindegyik pitvari összehúzódást követi kamrai összehúzódás. Ha mindegyiket követné, akkor az a keringés gyors összeomlásához vezetne. Pitvarlebegésben azonban nagy a veszélye annak, hogy legalább minden második pitvari kontrakciót kövessen kamra-összehúzódás. Ilyenkor a szívfrekvencia 120-170 percenként, amit a beteg szívdobogásként él meg, esetleg gyengeség fogja el, verejtékezik, légzése nehezebbé válik, rossz közérzetről panaszkodik. Lehet az is, hogy váltakozva minden harmadik, negyedik, néha második stb. pitvari inger vezetődik át, ami szabálytalan ütemű, de normális kamrafrekvenciát idéz elő.
A pitvarlebegés veszélyes ritmuszavar, mert magas kamrafrekvencia esetén keringés-összeomláshoz vezethet, és nagymértékben növeli az embólia lehetőségét. Ez utóbbinak pedig az az oka, hogy a pitvarlebegésben vagy -remegésben a pitvar nem tud minden ütés alkalmával teljes egészben kiürülni a kamrák felé. Egy idő elteltével, kisebb-nagyobb vérmennyiség mindig a pitvarban marad, és e pangó vérben könnyen keletkezik vérrög. Az alvadék darabjai leszakadhatnak és a bal kamrába, majd a vérkeringésbe jutva a kisebb artériák elzáródásához vezetnek. A véralvadékok általában akkor szakadnak le, amikor a pitvarok kezelés hatására, vagy spontán, ismét normális ritmusban vernek. Az agyi artériában létrejövő embólia agylágyuláshoz vezet, sokszor ez az első tünete a ritmuszavarnak.
A pitvarfibrillációban - remegésben - a pitvar normális összehúzódásának hiánya, a szapora, nem szabályos kamraműködés csökkenti a szív hatékony működését. A beteg terhelése során e nem gazdaságos működés légszomjhoz, szívelégtelenséghez vezethet, és ugyanúgy kialakulhat embólia, mint a lebegés esetén. A gazdaságtalan kamraműködés a szükségletet meghaladó gyors kamraműködést idéz elő, ami a későbbiekben szívizom-elfajulást okozhat.
A lebegés ritkán marad fenn, általában hirtelen keletkezik, pár perctől néhány napig tarthat. Ritkán azonban éveken át fennállhat. A pitvarremegés gyakran állandósul, szabálytalan, de normális frekvenciájú szívműködést okozva. A két ritmuszavar gyakran ugyanazokban a betegekben jelentkezik, és az egyik átmehet a másikba. Idült tüdőbetegségekben, a kéthegyű és a háromhegyű billentyűk elváltozásában, pajzsmirigy-túlműködésben, veleszületett szívhibákat helyreállító műtétek után, bizonyos szívizomelfajulásban is találkozunk velük. Nem árt tudni, hogy a szívizom-elfajulás egyik kiváltója lehet éveken át fennálló, nem kellően kezelt magas vérnyomás betegség is.
A gyógyítás a kamrai összehúzódás ritmusának szabályozását, a szabálytalan ritmust kiváltó ok kezelését és a normális szívritmus helyreállítását jelenti. A kezeléshez hozzátartozik a vérrögképződés és az embólia megakadályozása véralvadásgátló kezeléssel, feltéve, ha ennek más orvosi okból ellenjavallata nincsen. A gyógyítás első lépcsője a kamrai ritmus oly mértékű lassítása, amellyel növelhető a vérpumpálás hatékonysága. Az alapbetegség gyógyítása ritkán enyhít a ritmuszavaron, kivéve, ha a háttérben pajzsmirigy-túlműködés áll.
A gyógyszeres kezelés hatására sokszor visszatér a normális ritmus, de számos esetben az elektromos sokk a leghatásosabb beavatkozás. Ezt alkalmazzuk akkor is, ha a ritmuszavar jellege olyan, hogy fennmaradása a keringés összeomlásához vezethet. A pitvarfibrillációban szenvedő beteg gondozásában a háziorvos mellett helye van a kardiológusnak, aki eszközös vizsgálatokkal kíséri nyomon a beteg szív állapotát, funkciójának változását.
Ha bármilyen ritmuszavart érez, haladéktalanul keresse fel az orvost, hogy a baj háttere mielőbb tisztázható legyen és a megfelelő kezelés időben elkezdődhessen. IX. évf. / 4. szám
