Napi egy csésze kávé a szívet is védi

Ha jó kifogásra van szükség ahhoz, hogy magunkba döntsük a második csésze kávét is, olvasson csak tovább! Egy friss kutatásból kiderült, hogy a mértékletes, napi kávéfogyasztás bizonyos fokig jót tehet a szívnek.

A június 26-i számában megjelent tanulmány vezető szerzője, Elizabeth Mostofsky, a Harvardi Egyetem Orvostudományi Karának kutatója szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy a mértékletes kávéfogyasztás valójában védőhatást gyakorolhat. A szakértő azt állítja, számos tényező létezik, amelyek növelhetik a szívelégtelenség kockázatát, de a kávé valószínűleg nem tartozik ezek közé.

A szakértők öt széleskörű svédországi és finnországi kutatást elemeztek, amelyeket 2001 és 2011 között készítettek. A kutatásokban 140 220 személyt vizsgáltak, akik közül 6522 szenvedett szívelégtelenségben.

Az eredmények alapján az derült ki, hogy kettő 2 deciliteres jellegzetes amerikai kávé (ami négy észak-európai adagnak felel meg) a kockázat 11 százalékos csökkentésével segít megelőzni a szívelégtelenséget. Ennél több kávé fogyasztása azonban már megnövelheti a szívpanaszok kialakulásának valószínűségét.

Már számos korábbi kutatás is kimutatta a kávé jótékony hatását bizonyos betegségek, például a 2-es típusú cukorbetegség, a Parkinson-kór, a májrák és a májzsugor ellen. A szakértők továbbra is azt javasolják, hogy a terhes nők, a vérnyomás- vagy vércukorszabályozási problémával küzdő betegek, illetve azok, akik szívdobogásérzést vagy szorongásérzést tapasztalnak, egyáltalán ne, vagy csak kevés kávét igyanak. Az új kutatás készítői szerint azonban az emberek többsége nyugodtan élvezheti a kávézás örömét - persze mértékkel.

A szívvédő hatás okait nem ismerjük pontosan, de Mostofsky szerint a rendszeres kávéfogyasztókban tolerancia alakul ki a koffeinnel szemben, ami azt jelentheti, hogy kevésbé érzékelik hatását. Ez pedig csökkentheti bennük a magas vérnyomás kockázatát. Az is elképzelhető, hogy az italban lévő antioxidánsok védik a sejteket a károsodás ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

A változó vastagságú és mennyiségű felhőzet mellett általában több-kevesebb napsütés valószínű, majd délután északkelet felől fokozatosan vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdara, akár zivatar is. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!