Megelőzhető lenne százezer ember halála!

Évente 130 ezer szívbeteg azért hal meg, mert nem váltja ki és nem veszi be azokat a gyógyszereket, amelyekre szüksége van - állapították meg brit szakemberek húsz korábbi vizsgálat adatait összevetve.

David Wald és munkatársai az legújabb számában közzétett tanulmányukban csaknem 400 ezer ember gyógyszerszedési szokásait elemezték részletesen. A követési idő legalább egy év volt és ellenőrizték, hogy az adagolási mennyiséget mindig felíratták-e a vizsgálati alanyok kezelőorvosukkal, illetve kiváltották-e a receptet a megfelelő időben.

Átlagosan a betegek 57 százaléka rendszeresen felíratta a gyógyszert kezelőorvosával. A vizsgálat hét olyan készítmény beszedésének pontosságára vonatkozott, amelyek élethossziglan történő bevétele a nemzetközi gyógyítási irányelvek szerint feltétlenül szükséges volt.

Szerepeltek ezek között kisdózisú acetil-szalicilsav tabletták, a "rossz" LDL koleszterin vérszintjét leszorító sztatinok és különféle vérnyomáscsökkentők. A gyógyszerszedés pontosságában nagy volt a különbség: 30 és 80 százalék között minden arány előfordult, de sajnálatosan ritka volt a gyógyszereit mindig megbízhatóan bevevők száma.

A munkacsoport nem talált lényeges eltérést az egyes gyógyszercsoportokra vonatkozó adatokat illetően. Olyan kapcsolat természetesen volt, hogy betegek kihagyták a tabletta bevételét, ha a gyógyszernek tulajdonítható kellemetlen mellékhatást tapasztaltak, de ez a cikk szerzőinek véleménye szerint nem volt túlságosan gyakori.

A szerkesztőség felkérésére David Blackburn kanadai professzor kommentálta az eredményeket. A szakember úgy látja, hogy a gyógyszerszedés megbízhatósága nagyrészt attól függ, hogyan kapja kézbe a beteg a receptet, milyen mértékben hangsúlyozza orvosa az időben történő gyógyszerbevétel jelentőségét a betegség megelőzése, illetve romlásának fokozódása szempontjából. Mind az orvosnak, mind a betegnek tudnia kell, milyen fontos a pontos gyógyszerbevétel, a terápiahűség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.