Így kezeljük koleszterinünket az ünnepek után

Az ünnepi étkezés sajnos nem éppen a kalóriaszegény ételek fogyasztásáról szól. Ilyenkor könnyen felszöknek a plusz kilók, de koleszterinszintünk is jócskán megemelkedhet. A probléma orvoslására és szervezetünk könnyítésére, használjunk gyógynövényeket!

Az ünnepek alatt biztosan kijut a zsíros, koleszterindús ételekből. Ennek szervezetünkre gyakorolt negatív hatásait viszont többnyire nem érezzük, a felszökött kilókat már annál inkább. Év elején ezért fontos, hogy könnyű, kímélő ételeket fogyasszunk, mellyel helyreállíthatjuk egy kicsit a felborult egyensúlyt. A gyógynövények ennek orvoslásában is nagy segítségünkre lehetnek, az orvosi veronikát pedig kifejezetten magas koleszterin esetére ajánlják. Ismerjük meg közelebbről!

Az orvosi veronika

A veronika rendkívüli gyógyhatásáról már a rómaiak korában is sokat beszéltek. Ők, mint "minden bajra jó orvosság" nevezték el, amikor megszállták a germánok által lakott területeket, ahol már régóta nagy becsben tartották e gyógynövényt.

Dicsőfű, sarlófű, erdei zsálya néven is ismert, elsősorban a száraz, mészmentes talajt szereti, erdőkben, útszélen, irtásokon nő. Virága világoskék vagy lila színű, májustól augusztusig virágzik.

Gyógyhatása

A veronika a vértisztító teák egyik fontos alapanyaga, csökkenti a vér koleszterinszintjét , valamint emésztési- és gyomorproblémákra is kiválóan használható. Serkenti az emésztést, így remekül tisztítja a szervezetet az ünnepek alatti étkezés után. Tisztító hatása olyan nagyszerű, hogy érdemes évente legalább egyszer kúraszerűen inni belőle.

Használhatjuk feledékenység esetén, vagy stresszes időszakban is, hiszen nyugtató hatása is ismert. Tinktúrája szépen gyógyítja a felszíni sebeket, valamint hörghurut esetén is kiváló gyógyszer lehet.

Veronika tea és lé

A veronikából készíthetünk teát és friss levet is. A teához negyed liter forró vízhez adjunk egy púpozott teáskanál szárított veronikát, és 2-3 percig áztatjuk, majd leszűrjük, és megisszuk. Koleszterinproblémák esetére naponta 1-2 csészényit fogyasszunk el. A friss lé készítéséhez a friss növényt préseljük ki gyümölcscentrifugával , majd igyunk belőle 1-1 kortyot naponta. Üvegekbe adagolva, a hűtőben hosszabb ideig is tárolhatjuk. Az a leghatásosabb veronika, amelyik az erdőszéleken és tölgyfák alatt nő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!