Terjed az influenza

Az elmúlt héten már több mint hétezren, az előző hetihez képest mintegy 25 százalékkal többen fordultak influenzaszerű panaszokkal orvoshoz az országban.

Még decemberben is érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást. Részletek itt.

A december 2. és 8. közötti héten összesen 7680 beteg kereste fel orvosát influenzaszerű megbetegedéssel - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb, szerdán közzétett jelentésében . Az érintettek többsége, 41,7 százaléka a 15-34 éves korosztályba tartozik. A 14 éven aluliak aránya 22,8, a 35 és 59 év közöttieké 27,4, a 60 év felettieké pedig 8,1 százalék.

Töretlenül emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma az országban
Töretlenül emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma az országban. Fotó: iStock

A népességszámhoz viszonyítva a legtöbb megbetegedést a főváros mellett ezúttal Pest, Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jelentették, míg a legkevesebbet Tolna és Csongrád megyéből. Összességében százezer magyar lakosból átlagosan 78 kért orvosi segítséget influenzaszerű tünetek miatt az elmúlt héten, így a betegszám továbbra sem lépte át a járványküszöböt a mostani szezonban.

A NNK laboratóriumába huszonöt influenzagyanús betegtől érkezett minta, de a vizsgálatok ezek közül egyik esetben sem mutatták ki influenzavírusok tényleges jelenlétét. A fekvőbeteg-ellátó intézményekben kezelt betegeknél lefolytatott tesztek ugyanakkor négy esetben is pozitív eredményt hoztak, influenza A vírust azonosítva náluk.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek? Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok feletti láz lépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com ; who.int )

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.