Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Halálos fertőzést okoz a szupergomba
Világszerte egyre súlyosbodó egészségügyi problémát jelentenek az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok, szakértők pedig egy újabb veszélyre figyelmeztetnek a témában. Egy szinte mindenütt elterjedt rezisztens gomba okozta fertőzés minden második betegnél végzetesnek bizonyul.
Bajban van, aki nem az irigységtől lett sárga
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a májgyulladás kizárólag vírusos betegség, hiszen annyi szó esik a különféle hepatitisz törzsekhez kötődő kórról. De májgyulladást lehet kapni mérgektől, alkoholtól, gyógyszerektől, sőt autoimmun betegség következtében is. Lássuk a tüneteket.
Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.