Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: ezért is jó, ha maszkot hordunk
Úgy tűnik, hogy az általános maszkhasználatnak sokkal nagyobb előnyei is vannak, mint korábban gondoltuk. Amellet ugyanis, hogy lassíthatja az új típusú koronavírus terjedését, akár még a súlyos betegség kialakulásának kockázatát is csökkentheti.
Koronavírus: már 976 ezer áldozatot szedett
Tavaly év vége óta már több mint 31,8 millió embert fertőzött meg és 976 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 22 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Koronavírus: kell-e tartanunk a mutációktól?
Azóta, hogy a vírus genomját először feltárták január elején, már több mint tízezer különböző mutációt azonosítottak a kutatók világszerte. De vajon változott-e érdemben, és ha igen, milyen irányban alakult át a mostani világjárványért felelős kórokozó az elmúlt hónapok során?
Nagy a nyomás a háziorvosokon
Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója szerint, akár napi 60-70 hívás is befuthat egy háziorvoshoz rendelési időben, melyek közül több esetben kell orvosszakmai döntést hoznia pusztán a távkonzultációra támaszkodva. A szakember arról is beszélt, mekkor nyomást helyez a háziorvosokra, hogy immár a karanténról is saját hatáskörben dönthetnek.
A kábítószer-kereskedelmet nem állította meg a járvány
A koronavírus-járvány számtalan dologra kihatással volt. Az idei év jelentős drogfogásai azonban azt jelzik, hogy a kábítószerek kereskedelmét még a mostani krízis sem tudta lelassítani - állapította meg az Európai Unió drogügynöksége (EMCDDA).
Koronavírus: ennyit késtek a vonatok a szabályszegők miatt
Az elmúlt héten összesen csaknem 3 órás vonatkésést eredményezett az, hogy egyesek még mindig nem tartják be a koronavírus elleni védekezésben kulcsszerepet játszó maszkviselési szabályt. Az egyik utas még rá is támadt az őt figyelmeztető ellenőrre.
Koronavírus: most nehezebb védekezni, mint tavasszal
A koronavírus-járvány második hullámának felszálló szakaszában vagyunk - figyelmeztetett Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. A szakember emellett hasznos tanácsokat is adott a fertőzés elleni védekezéshez.
Koronavírus: már csaknem 971 ezer életet követelt
Tavaly év vége óta már több mint 31,6 millió embert fertőzött meg és csaknem 971 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta 21,7 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítéséből.
Az ország döntő részén borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható (zúzmarával), délnyugaton ugyanakkor kevesebb lehet a felhő, ott derült körzetek is előfordulhatnak. A ködös, rétegfelhős tájakon szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat. Este északkeleten kisebb havazás, ónos eső is kialakulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de délnyugaton a délies szél olykor megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a szelesebb, naposabb délnyugati országrészben ennél jóval enyhébb időre számíthatunk, a délnyugati határvidéken 10 fok fölötti csúcsértékek is előfordulhatnak.Késő este -7, +2 fok valószínű. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.