Koronavírus: ezért is jó, ha maszkot hordunk

Úgy tűnik, hogy az általános maszkhasználatnak sokkal nagyobb előnyei is vannak, mint korábban gondoltuk. Amellet ugyanis, hogy lassíthatja az új típusú koronavírus terjedését, akár még a súlyos betegség kialakulásának kockázatát is csökkentheti.

A maszkhasználat az új típusú koronavírus elleni védekezés egyik alappillérének számít. Az újonnan diagnosztizált betegek adatai alapján azonban a szakemberek arra következtetnek, hogy a védőeszköz nemcsak a kórokozó terjedését nehezíti meg, hanem abban is segít, hogy kisebb eséllyel alakuljon ki súlyos betegség a megfertőződést követően. A maszknak köszönhetően ugyanis kevesebb vírusrészecske tud bejutni az orr- és szájüregbe - olvasható a Semmelweis Egyetem oldalán .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus védekezés, koronavírus maszk, koronavírus-fertőzés súlyossága
Csökkentheti a súlyos betegség kialakulásának kockázatát.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A maszk meglepő előnye

A feltételezések szerint tehát a maszk nemcsak arra jó, hogy minél kevesebb kórokozót juttassunk a levegőbe, hanem arra is, hogy csak csekély mennyiséget szívjunk be. Ezáltal pedig megvédhet minket attól, hogy súlyos kimenetelű koronavírus-fertőzésünk alakuljon ki. Ez a hipotézis egyébként összhangban áll azzal a régóta fennálló elmélettel, miszerint a betegség súlyossága arányos a bejutott vírusszámmal.

Ezért fontos a maszk

A mindenkire kiterjedő maszkhasználat fontossága márciusban vált nyilvánvalóvá, amikor kiderült, hogy az új típusú koronavírus már a tünetek megjelenése előtt, tehát a lappangási idő alatt is képes továbbfertőzni másokat. Ráadásul azok is ugyanolyan eséllyel adják tovább a COVID-19 -et, akiknél egyáltalán nem jelentkeznek panaszok. Az általános maszkhasználat azonban ezt képes megakadályozni.

Közben világszerte már számos kutatás bebizonyította, hogy a populációra kiterjedő maszkhasználat és a járványkontroll között erős összefüggés van. A legutóbbi bostoni adatok pedig azt mutatják, hogy az általános maszkviselésnek köszönhetően az egészségügyi dolgozók körében is csökkent a koronavírus-fertőzés előfordulási aránya.

Indul a Johnson & Johnson koronavírus elleni oltószer masszív tesztelése - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!