Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: tovább tekintik védettnek a gyógyultakat
Romániában július 12-től kezdődően újabb harminc napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt tavaly május óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet. Az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
Koronavírus: megjelent a delta plusz variáns a szomszédban
Szlovéniában már két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát, amely további változást mutat a delta variánshoz képest - közölte a csütörtökön a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH).
Új technológiával gyártott oltóanyagot engedélyezhetnek
Európai uniós engedélyezés alatt áll egy teljesen új technológiával gyártott oltóanyag - a többi között erről is beszélt egy friss interjúban Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója. A szakembert a tavalyi gyógyszerkivonásokról, illetve az étrend-kiegészítők, kozmetikai termékek ellenőrzéséről is kérdezték.
Delta-variáns: "ez a járvány berobbanásának előjele lehet"
Megvan a lehetősége Franciaországban, hogy már július végén kialakul a koronavírus-járvány negyedik hulláma a fertőzőbb delta-variáns térnyerése miatt, amennyiben nem gyorsul az oltási kampány - jelentette ki hétfőn Gabriel Attal kormányszóvivő. Vasárnap este egyébként Olivier Véran egészségügyi miniszter is kifejezte félelmét amiatt, hogy a delta-variáns akár már a hónap végén újabb járványhullámot okozhat.
Ebben az országban lottósorsolással buzdítanak oltásra
Lettországban lottósorsolást tartanak 100-tól 100 ezer euróig terjedő pénznyereményekkel, hogy ezzel biztassák az embereket a koronavírus elleni oltás felvételére - közölte Daniels Pavluts lett egészségügyi miniszter hétfőn. A sorsolást augusztusban indítják.
Koronavírus: sorra fertőzi a fiatalokat a delta-variáns
Különösen a fiatalok körében erősen növekedett a fertőzöttek száma Spanyolországban, péntek óta 32 607 új esetet regisztráltak a helyi egészségügyi hatóság hétfői összesítése szerint. Ez 85 százalékkal magasabb érték a múlt hetinél, amit a fokozottan fertőzőképes delta-variáns terjedésével magyaráznak - főleg a még nem immunizált fiatalok körében.
Döntően borult idő várható, de délután főként a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású eső. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, a déli tájakon többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.