Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus-oltás: megérkeztek az újabb szállítmányok
Hétfő estig már 78579 ember oltottak be Magyarországon az új típusú koronavírus ellen, így az eddig érkezett oltóanyag-mennyiség tulajdonképpen el is fogyott. A mai napon azonban kétféle vakcinát is kaptunk, az immunizálás tehát folytatódhat.
Koronavírus: már csaknem 91 millió embert fertőzött meg
Tavaly év vége óta már több mint 90,94 millió embert fertőzött meg és 1,94 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta az 50,3 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből.
Póta: annak kell örülni, hogy jön oltóanyag
Azok között a vakcinák között, amelyek megkapták az uniós engedélyt, nincsen érdemi különbség - mondta el Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke egy tévéműsorban. A szakember arról is beszélt, hogy amíg nincs nagy romlás a számokban, nem szükséges szigorítani a járvány miatt hozott védelmi intézkedéseket.
Koronavírus: tesztkoncerteket szerveznek a franciák
Jóllehet a kulturális intézmények januárban még nem nyithatnak ki Franciaországban, a zenei világ képviselői tesztkoncertek szervezését tervezik annak felmérésére, hogy mekkora a vírus terjedésének kockázata a kulturális rendezvényeken. A kísérlet legfőbb célja a nyári fesztiválszezon megmentése.
Koronavírus-oltás: ezért fontos, hogy regisztráljunk
Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy aki nem regisztrál a koronavírus elleni védőoltásra, azt valamilyen hátrány érheti. Mindeddig az volt a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy előjegyzés nélkül később kerülünk sorra az oltási programban. Most azonban kiderült, hogy ennél sokkal többről van szó.
Koronavírus-oltás: két szállítmány is érkezik holnap
A holnapi nap során 2 szállítmány is érkezik Magyarországra az új típusú koronavírus elleni kifejlesztett vakcinákból - ismertette Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.
Fotók: így oltanak az idősotthonokban
Tavaly év vége óta folyamatosan zajlik az egészségügyi dolgozók vakcinázása, a múlt héten pedig már az idősotthonokban is elkezdődött a koronavírus elleni oltások beadása. Az alábbi fotóösszefoglaló segítségével betekintést nyerhetünk abba, hogyan zajlik az immunizálás ezekben az intézményekben. Az MTI képeiből válogattunk.
Koronavírus-oltás: a 3. hullámot még nem lesz képes megakadályozni
Európa sok országában megjelent a koronavírus-járvány harmadik hulláma, a lakosság immunizálása pedig még nem tart ott, hogy ezt megakadályozza - hívta fel a figyelmet Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Koronavírus: nincs tervben az online oktatás újbóli bevezetése
Ahol csak lehet, nyitva maradnak az általános iskolák és óvodák - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel.
Koronavírus: már több mint 90 millióan kapták el
Tavaly év vége óta már több mint 99,29 millió embert fertőzött meg és 1,93 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta az 50 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítéséből.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.