WHO: otthon is indokolt lehet a maszkviselés

Az eddigieknél is szigorúbb maszkviselési szabályok is indokoltak lehetnek az Egészségügyi Világszervezet közleménye szerint annak érdekében, hogy a koronavírus terjedését lassítani lehessen.

Otthon is javasolt a maszk viselése a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében, amikor az emberek vendégeket fogadnak, és nem tartható a szükséges távolság - figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A genfi székhelyű szervezet frissen közzétett iránymutatása szerint akkor is érdemes felvenni a maszkot látogatók fogadásakor, ha nem biztos, hogy a helyiség megfelelően szellőzik.

Ezek a maszkviselés tipikus hibái Az emberek egy kisebb része rosszul vagy sehogy sem viseli a maszkot. Ez még olyan helyeken is előfordul (tipikusan az üzletekben), ahol pedig jogszabály írja elő az arc eltakarását. Egyesek talán úgy gondolják, hogy a személyes kényelmük fontosabb, mint más emberek élete, pedig ez a hozzáállás komoly veszélyt jelenthet. Kattintson a részletekért!

Önmagában a maszk sem megoldás

A szociális távolságtartás és a rendszeres fertőtlenítés mellett továbbra is a maszkviselés az egyik legfontosabb fegyverünk a koronavírus terjedése ellen. Emiatt világszerte, így Magyarországon is kötelező használatot írnak elő a közösségi zárt terekben, illetve sokhelyütt már az utcákon is. Önmagában azonban ez sem állíthatja meg teljesen a vírus terjedését. Az Egészségügyi Világszervezet hangsúlyozta, hogy a védőmaszk viselése hamis biztonságérzetet adhat az embereknek, és így megfeledkezhetnek a többi biztonsági óvintézkedésről.

A WHO szerint az otthonunkban is indokolt lehet a maszkviselés, ha vendéget fogadunk. Fotó: Getty Images
A WHO szerint az otthonunkban is indokolt lehet a maszkviselés, ha vendéget fogadunk. Fotó: Getty Images

Emellett aláhúzták: az egészségügyi intézményekben a jelenleginél is szélesebb körűvé kell tenni a maszk használatát. A WHO korábban is javasolta a maszkviselést a zsúfolt helyeken, az otthoni környezetre vonatkozóan azonban eddig nem fogalmazott meg ajánlásokat.

47 éven át voltak házasok, pár másodperc különbséggel vitte el őket a koronavírus. A 75 éves Leslie és a 78 éves Patricia mindent együtt csináltak életük során, és ehhez a szokásukhoz halálukban is ragaszkodtak. Szívszorító történetükkel az nlc.hu cikkében ismerkedhetünk meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de északkeleten helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, időszakosan megerősödik, sőt néhol - nem csak zivatarok környezetében - viharos lökések is kísérhetik. Délutántól veszít erejéből a légmozgás. A maximum-hőmérséklet nagyrészt 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.