Vércsoporttól is függhet a rotavírus-fertőzés kockázata

A vércsoportunk is befolyásolhatja, hogy mennyire vagyunk kitéve a rotavírussal való fertőződés kockázatának - sugallja amerikai kutatók tanulmánya, amely a Nature tudományos magazinban jelent meg.

Az eredmények azt mutatták, hogy rotavírus bizonyos törzsei úgy kötődnek az emberi sejtekhez - ami a fertőzés első lépése -, hogy az A jelű antigénhez kapcsolódnak. Ez a marker az A és AB vércsoportú embereknél található meg a sejtek felszínén. A vércsoportot jelző antigén nem csak a vér sejtjeiben, de például az emésztőrendszer sejtjeiben is jelen van, ahol a rotavírus támad. Mindez - legalábbis elméletileg - azt vonja maga után, hogy az A és AB vércsoportú emberek esendőbbek a rotavírus támadásával szemben.

B. V. Venkataram Prasad, a tanulmány egyik szerzője azonban úgy véli, korai még levonni a végső következtetést. Egyrészt az a vírustörzs, amelyről kiderítették, hogy az A antigénhez kötődik, nem a leggyakoribb rotavírustörzs. "Lehetséges például, hogy más, gyakoribb törzsek a B vércsoportú embereket fertőzik meg nagyobb eséllyel" - magyarázta Prasad a Science Daily című ismeretterjesztő portálnak.

Másrészt nem készültek még a népesség körében nagyméretű tanulmányok, amelyek azt vizsgálták volna, hogy mely vércsoportú embereknél gyakoribbak az egyes rotavírustörzsekkel való fertőzések. Prasad szerint a houstoni Baylor orvosegyetemen működő csoportjuk eredményei elindíthatják a kutatásokat ebben az irányban is.

A rotavírus gyomor- és bélrendszeri fertőzést, gyulladást okoz. Világszerte ez a vírus okozza a legtöbb, enyhébb vagy súlyosabb kiszáradást okozó, hányással, hasmenéssel járó betegséget kisgyermekek és csecsemők körében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.