Végleg eltűnhet a Föld színéről a járványos gyermekbénulás

A járványos gyermekbénulás miatt az 50-es években, amikor a kór terjedése a tetőfokára hágott, félmillióan rokkantak és haltak meg évente a világon. Idén eddig csak kilenc esetet jelentettek. A feketehimlő után ez lehet a második betegség az emberiség történetében, amelyet teljes egészében sikerül felszámolni.

A poliomyelitis-szindróma jellegzetes, vírusok által okozott tünetegyüttes, amelynek lényege, hogy a gerincvelőben elhelyezkedő mozgató idegsejtek elpusztulnak. Már az ókortól rengeteg feljegyzés említi a bénulással és sok esetben halállal végződő betegséget, a huszadik század első felében pedig az egyik legszörnyűbb járványos megbetegedésként tartották számon.

Fegyelmezett oltási programokkal, és határokon átnyúló együttműködéssel azonban az eltűnés szélére sikerült visszaszorítani ezt a rendkívüli szenvedést és maradandó károsodást okozó betegséget. A világ fejlettebbik részén már több mint egy évtizede (Európában 2002 óta) nem regisztráltak poliovírus okozta gyermekbénulást, szakemberek szerint egy éven belül teljesen eltűnhet a Föld színéről. Emberre is fertőző betegséget eddig csak egy alkalommal sikerült teljesen kiirtani. A feketehimlő teljes legyőzését 1980-ban jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A fegyelmezett oltási programoknak köszönhetően eltűnhet a járványos gyermekbénulás

A poliomielitiszt, azaz a járványos gyermekbénulást okozó vírus egy új variánsát fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport. A mutáns vírusra nem hat a védőoltás, és több országban is fertőzött már. Részletek! Az 1950-es években több mint félmillió gyermek szenvedett világszerte a megbetegedéstől. Hazánkban az első esetet 1931-ben regisztrálták, az ötvenes években pedig három alkalommal is (1954-ben, 1957-ben és 1959-ben) súlyos járványként söpört végig az országon. A kutatók világszerte eszeveszett versenyben keresték a gyógymódot, végül Jonas Edward Salk amerikai virológusnak sikerült vakcinát kifejlesztenie, amelyet 125 országban, több mint 2,5 milliárd gyermeknek juttattak el.

A gyermekbénulás megfékezését zászlajára tűző, Global Polio Eradication Initiative (GPEI) nevű szervezet szerint a három ismert vírustörzs egyikét már sikeresen kiirtották, ezért egy megváltozott összetételű vakcina sorozatgyártásába kezdtek. Április 17-től, nagyjából két hét alatt 155 országba juttatják el a szérumot, főként a még érintett országokra – Pakisztánra és Afganisztánra - fókuszálva. A szakemberek remélik, hogy még a poliovírus terjedésének kedvező, nyári időszak előtt végleg megálljt parancsolhatnak a betegségnek.

Forrás: Popular Science

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.