Védettségi igazolvány: hol kérik és hol nem?

A szigorú járványügyi intézkedések nagy részét már teljesen eltörölték Magyarországon. A rendezvények látogatásával kapcsolatban azonban nem mindig egyértelmű, hogy vajon a belépéshez fel kell-e mutatnunk a védettségi igazolványt.

Indul a színházakban az új évad, és a rossz idő beköszöntével vélhetően a többi beltéri rendezvényre is egyre nagyobb lesz az igény. A koronavírus -járvány negyedik hullámának küszöbén azonban joggal merül fel a kérdés, hogy vajon hova mehetünk akár védettségi igazolvány nélkül is. A választ gyakran még a szervezők sem tudják határozottan megmondani - előfordult például, hogy bejelentették, hogy csak az igazolással rendelkezőket fogadják, majd nem egészen 24 órával később kiderült, hogy mégsem kell az okmány. A színházakra, cirkuszokra, mozikra és egyes eseményekre vonatkozó szabályoknak járt utána az InfoRádió.

Ide mindenképpen kell az igazolvány

Erősödhet a járvány egy nagyvárosban a friss szennyvízadatok alapján.

A vonatkozó kormányrendelet alapján a sporteseményeken, valamint az ötszáz főnél több vendéget fogadó, zenés-táncos rendezvényeken, koncerteken való részvételhet elengedhetetlen a védettségi igazolvány. A magyar lakosság nagy arányú átoltottsága miatt egyébként Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter szerint nem jelentenek plusz kockázatot a tömegrendezvények.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Korábban a színházakban és mozikban is kérték az igazolványt, de most nem kell.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A legtöbb helyen nem kérik az okmányt

Az állandó helyszínen tartott, előre megváltott helyjeggyel látogatható rendezvényeken a szabályozás nem várja el a védettségi igazolványt. Ide tartoznak a cirkuszok, a mozik és a színházak is. Fontos megjegyezni azt is, hogy például a sportmérkőzések szabadtéri kivetítőn való csoportos nézése nem számít rendezvénynek, tehát ezeken védettségtől függetlenül bárki részt vehet.

Ezeken kívül a vallási eseményeken való részvétel sincs védettséghez kötve, tehát esküvőkre, lakodalmakra, temetésekre, vagy akár a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is elmehetünk ilyen igazolás nélkül. Nem kérnek igazolványt továbbá a falunapokon sem, a résztvevők számának felső határát azonban 1500-nál meghúzták.

Ezek tehát a jelenleg érvényes szabályok, de nem kizárt, hogy a járványhelyzet alakulásával lesznek változások. Bármilyen rendezvényre is készülünk, ajánlott mindig megnézni az adott esemény hivatalos oldalán, hogy aktuálisan kérnek-e védettségi igazolványt a látogatóktól, vagy nem.

Egyedi intézkedések ugyan elképzelhetőek az oktatási intézményekben, rendszerszintű digitális átállásra azonban egyelőre nem készül a kormány. Ennek okakért Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a magas átoltottsági arányt nevezte meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!