Új vírus szedi áldozatait

Két ember halt meg az eddig ismeretlen koronavírus okozta tüdőgyulladásban a kínai Vuhan városában.

Ahogy már korábban is megírtuk , egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az újfajta vírus eddig 41 embert fertőzött meg, a betegek közül ketten meghaltak. Emellett öten válságos, 22-en pedig stabil állapotban vannak. Tizenkét ember gyógyultan távozhatott a kórházból a Kína középső részén fekvő, 12 milliós lakosú nagyvárosban, Hupej tartomány székhelyén.

tüdőgyulladás, tüdőbetegség, tüdőbaj, fertőzés, koronavírus, halálesetek
Ismeretlen koronavírus terjed, ketten már belehaltak. Fotó: iStock

Cseppfertőzéssel terjed

Kiderült, mi áll a rejtélyes megbetegedések mögött - kattintson!

Az előzetes vizsgálatok szerint az eddig nem ismert koronavírus egy halpiacon jelenhetett meg először Vuhanban, majd cseppfertőzéssel terjedt tovább. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A vírus azonban már Japánban és Thaiföldön is felütötte a fejét, embereket és állatokat is megfertőzhet.

Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes ( MERS ) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok szerint a mostani megbetegedések esetében nem a fentiek valamelyikéről van szó. A tüdőgyulladással járó járvány komoly aggodalmat váltott ki Kínában és Hongkongban, ahol 2002 és 2003 között a SARS-járvány következtében több mint 700 ember halt meg.

Különös aggodalomra ad okot, hogy nyolc nap múlva beköszönt Kínában a holdújév, és ilyenkor emberek százmilliói kelnek útra. Az Egészségügyi Világszervezet egyelőre ellenzi az utazási tilalom bevezetését, hiszen úgy látják, nincs arra utaló jel, hogy a betegség könnyen terjedne az emberek között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.