Szegényebbek lettek az olaszok a járvány miatt

A bizonytalanságot, a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget is növelte Olaszországban a koronavírus-járvány - derült ki az Istat statisztikai hivatal felméréséből.

Az Istat felmérési adatai szerint a koronavírus-járvány sokkos állapotba süllyesztette Olaszországot. A februártól május közepéig tartó súlyos járványhelyzet rendkívüli bizonytalanságot teremtett a gazdaságban, éppúgy mint az olaszok mindennapi életében.

A járvány negatív hatásai

Az olaszokat a koronavírus-járvány félelemmel és aggodalommal töltötte el egészségük, munkahelyük és szeretteik miatt. A válság következtében az olaszok nemcsak szegényebbé váltak, hanem az osztályok közötti különbségek is jelentősen erősödtek, a társadalmi előreugrás esélyei pedig a majdnem húsz évvel ezelőtti szintre estek vissza. Február óta majdnem félmillióval csökkent a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig több mint 1 százalékkal emelkedett, így elérte a 7,8 százalékot.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Olaszország, koronavírus hatásai
Erős bizonytalanságot szült a koronavírus-járvány. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Csak májusban 80 ezer munkahely szűnt meg, és a vállalkozások tizenkét százaléka tervez létszámcsökkentést a jelenleg befagyasztott elbocsátási időszak lejárta után. Hosszú sorok állnak az olasz városok zálogházai előtt. A koronavírus miatti félelem ráadásul az idén tízezerrel csökkentheti a születések számát, egyes pesszimista becslések szerint pedig 2022-ig harmincezerrel kevesebb gyermek jöhet világra. Ez veszélybe sodorhatja az eddig is alacsony olaszországi demográfiai növekedést.

Erősödött az olvasási kedv és az összetartás

Koronavírus: ezt tegyük, hogy ne legyen 2. hullám - kattintson a részletekért!

A koronavírus-járványnak azonban némi pozitív hozadéka is volt az olaszok körében. A válsághelyzet például erősítette a családi összetartást, az olaszok olvasási kedve pedig a kétszeresére nőtt a kijárási korlátozás alatt. A válaszadók 62,6 százaléka olvasott többet, mint a járvány előtti időben - ebből 46,7 százalék az interneten olvasott, a többiek pedig nyomtatott újságot vagy könyvet vettek a kezükbe.

A felmérésből az is kiderült, hogy az olaszok túlnyomó többszége - 92 százaléka - tartotta tiszteletben a kijárási tilalmat, és 80 százalékuk csökkentette a rokonokkal való találkozásokat. A válaszadók átlagosan napi tizenegyszer mosták meg és naponta ötször fertőtlenítették kezüket a koronavírus elleni védekezés jegyében. Azóta viszont már lazult a lakosság fegyelme, a tartományi nyitások ugyanis meghozták az utazási kedvet, a szájmaszkot viselők száma pedig kétharmaddal esett vissza.

Kényszerkezelés a szabályszegőknek

Az új típusú koronavírus továbbra is terjed Olaszországban, ahol már több mint 241 ezer embert fertőzött meg és csaknem 35 ezer életet követelt. Jelenleg valamivel kevesebb mint 15 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon, akiknek legalább 14 napig házi karanténban kell tartózkodniuk. Az ezt megszegő betegek háromtól tizennyolc hónapig terjedő börtönbüntetést, valamint akár ötezer eurós bírságot kockáztatnak. Ugyanez vonatkozik az Európai Unión kívülről beutazókra is - ismertette Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter. Bejelentette továbbá, hogy a karantént vagy a kórházi kezelést elutasítókkal szemben kényszerintézkedéseket vezetnek be.

Elunta a várakozást a koronagyanús nyugdíjas, pizsamában indult haza a kórházból - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.