Szamárköhögés okozta több kisbaba halálát Belgrádban

Négy gyerek belehalt a fertőző szamárköhögésbe, egy pedig életveszélyes állapotban, lélegeztetőgépen van Belgrádban - közölte a belgrádi Anya és Gyermekvédelmi Intézet igazgatóhelyettese szerdán.

Vladislav Vukomanovic a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) nyilatkozva rámutatott, hogy a néhány hónapos babák vannak a legnagyobb veszélyben, hiszen ők még nem kapták meg a szükséges védőoltást. Hozzátette: hetven kisgyereknél azonosították a betegséget, közülük több mint ötvenen kórházban vannak.

Szerbiában 2023-ban 909 szamárköhögéses megbetegedést jegyeztek fel, míg 2022-ben egyetlen egyet sem regisztráltak. Az utóbbi évek legmagasabb esetszáma 29 volt 2018-ban. Az orvos felhívta a figyelmet arra, hogy a szamárköhögés védőoltással megelőzhető, a megbetegedések magas száma viszont éppen arra mutat rá, hogy sokan nem oltatják be a gyermekeiket.

csecsemő
Hetven kisgyereknél azonosították a betegséget. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Snezana Rsovac tüdőgyógyász korábban a belgrádi NIN hetilapnak nyilatkozva hívta fel a figyelmet arra, hogy a betegség különösen veszélyes az újszülöttekre: minél idősebb ugyanis egy gyerek, annál kevésbé valószínű, hogy súlyos állapotba kerül.

A tünetekkel kapcsolatban a szakember közölte: hőemelkedés, orrfolyás és torokfájás is jelentkezhet, a legjellemzőbb tünet azonban az egyre erősödő, nem múló köhögés. Hozzátette: minél hamarabb születik diagnózis, annál hamarabb tudják megkezdeni az antibiotikumos kezelést. Nemcsak Szerbiában, de Horvátországban és Montenegróban is folyamatosan nő a betegek száma.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?