Rejtélyes vírus, melyet kullancsok terjesztenek

Csupán néhány éve ismeri az orvostudomány a Bourbon-vírust, ezért a fertőzés tünetei és kórlefolyása sem tisztázott még. Mit tudhatunk erről a kullancsok terjesztette betegségről?

A Bourbon-vírust csak a közelmúltban, 2014-ben fedezték fel, ezért a fertőzés előfordulásáról egyelőre még becslések sem állnak rendelkezésre. Mivel a vírust pókszabásúak (elsősorban a kullancsok) terjesztik, eddig pedig csak Észak-Amerikában észlelték, más kontinenseken vélhetően jó darabig csak behurcolt esetek fordulhatnak elő. Az sem valószínű, hogy a Bourbon-vírus járványt okoz, hiszen csak közvetítő útján terjed, emberről emberre nem lehet átadni.

A Bourbon-vírus a Thogoto vírusok közé tartozó RNS-vírus, pókszabásúak terjesztik, a kullancs egészen biztosan átadhatja. Bővebben a Betegségek A-Z rovatunkban olvashat róla!

A Bourbon-vírus tünetei és kezelése

A diagnózis felállítását nehezíti az is, hogy a fertőzés tünetei általánosak, legtöbbször láz és fáradékonyság jelentkezik. Még pontosan a tüneteket sem tudták meghatározni amiatt, hogy a betegséget eddig csak elvétve azonosították. Az eddigi beszámolók alapján azonban a láz és a fáradtság mellett halvány, vöröses kiütés is árulkodhat a fertőzésről. A tünetek hasonlítanak a szintén kullancs által terjesztett Heartland vírus okozta betegséghez és az Ehrlichiosishez, amelyet ugyancsak kullancs terjeszt, viszont baktérium okoz.

A Bourbon-vírust elsősorban a kullancsok terjesztik
A Bourbon-vírust elsősorban kullancsok terjesztik

A vírus jelenlétekor kórosan alacsony a vérlemezke - és a fehérvérsejtszám, továbbá drasztikusan lecsökken a vörösvérsejtszám, emelkedettek viszont a májenzimszintek. Viszont ezek a laboreredmények sem jelzik egyértelműen a vírusfertőzést, csak fölhívják a figyelmet arra, hogy az érintettel valami nincs rendben. A biztos beazonosítás az erre használatos jelenlegi módszerekkel nehézkes.

Kezelni csupán a tüneteket lehet: fontos például a folyadék- és sópótlás, a társfertőzések kivédése, illetve súlyosabb esetben - mivel halállal végződőt is számon tartanak - az életfunkciók fenntartása is szükséges lehet. Pontos információk a gyógyulási esélyekről sincsenek - hiába tudják ugyanis, hogy már voltak halálos áldozatok, nem tudni, hogy hány érintett esett át egészen enyhe betegségen vagy vészelte át a fertőzést teljesen tünetmentesen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!