Országos infektológiai rendszer kiépítését tervezik

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán közleményben tudatta, hogy készül a Nemzeti Infektológiai Program.

A közleményben emlékeztettek, hogy a nemzeti egészségügyi programok azokat a népegészségügyi jelentőségű betegségeket foglalják rendszerbe, amelyek Magyarországon a lakosság nagy részét érintik, amelyekben a legtöbben "meghalnak vagy megnyomorodnak". Ezek a betegségterületek a keringési, a daganatos, a mozgásszervi betegségek, a mentális zavarok és a gyermekkori betegségek. A koronavírus -világjárvány egy új nemzeti egészségügyi program megalkotására, kidolgozásának szükségességére hívta fel a figyelmet - írták, hozzátéve: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére készül a Nemzeti Infektológiai Program, amelyet Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója koordinál.

Felkészülünk az újabb járványokra

A legfontosabb járványok az emberiség történetében - részletek itt .

A Nemzeti Infektológiai Program ugyanolyan struktúrában és tartalommal épül fel, mint a másik öt nemzeti egészségügyi program. Tartalmazza az elsődleges, másodlagos prevenciót, a diagnózist, a terápiát, az intézményi struktúrát, a kutatást, az oktatást. A program országos infektológiai rendszer kiépítését tervezi meg, emellett mind a koronavírus-járvány legyőzéséhez, mind jövőbeli járványok megelőzéséhez, gyógyításához, rehabilitációjához, magas szintű struktúrát, infrastruktúrát, humán erőforrást és szakmai tartalmat biztosít.

A Nemzeti Infektológiai Programba illeszkednek majd azok a kutatások, amelyeket az emberi erőforrások minisztere irányításával az Egészségügyi Tudományos Tanács, az érintett szakmai kollégiumi tagozatok és az Országos Infektológiai Intézet dolgozott ki.

Koronavírus: a hazai dolgozók fele kiégett - a részletekért olvassa el korábbi cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!