Optimista jóslat: már látszik a járvány vége

A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója.

Nem szabad felhagyni a világszerte több mint hatmillió halálos áldozatot követelő koronavírus elleni küzdelemmel - erről beszélt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerdai virtuális sajtókonferenciáján. Az ENSZ szakosított szervezete a múlt héten jelentette, hogy a halálozási adatok 2020 március óta nem tapasztalt alacsony szinten vannak.

A koronavírus elleni vakcinákkal egy lépéssel közelebb kerültünk a járvány megfékezéséhez. Fotó: Getty Images.

"A végét már látni (...) Aki maratont fut, az nem áll le a célvonalat meglátva. Hanem gyorsabban kezd futni, minden maradék erejét beleadva. És így teszünk mi is" - hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. "Mindannyian látjuk a célvonalat és nyerésre állunk: ez lenne a legrosszabb pillanat arra, hogy megtorpanjunk" - közölte. Hozzátette: ha nem ragadjuk meg ezt a lehetőséget, több vírusvariánst, több halálesetet kockáztatunk.

A vakcinák kulcsfontosságúak a járvány elleni küzdelemben

Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szervezet továbbra is számít koronavírus-járvány hullámokra, de az oltóanyagokkal és a vírusellenes gyógyszerekkel olyan eszközök vannak a kezünkben, amelyekkel meg lehet előzni a súlyos megbetegedéseket.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arról is beszélt, hogy a majomhimlős megbetegedések száma is csökken, mindemellett további erőfeszítéseket kért az államoktól a kór terjedésének megfékezésére. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra