Oltáskommandó a kanyaró ellen

Az elszigetelten élő, fertőzésnek leginkább kitett beoltatlan közösségekbe szervezett "oltáskommandókkal" próbálják a román egészségügyi hatóságok megfékezni a két éve tartó kanyarójárványt.

A járvány a tisztiorvosi szolgálat pénteken közzétett heti jelentése szerint már 14 758 megbetegedést okozott és 59 halálos áldozatot követelt. Az Adevarul című lap helyszíni riportja szerint a héten a Bákó megyei Cotofaneniben lebonyolított első oltási kampány során - ahol a lakosság átoltottsági aránya alig 4 százalékos volt - csaknem kétszáz gyermek kapta meg a korának megfelelő védőoltást. Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint három orvoscsoport vizsgálta meg a faluban felállított ideiglenes oltásközpontban a szülők által behozott gyerekeket, és adta be a szükséges oltásokat azoknak, akiknél nem volt ellenjavallt. A lap által "oltáskommandónak" nevezett akciót a térség más, nagy fertőzési kockázatnak kitett közösségeiben is folytatják.

Milyen intézkedéseket tervez az uniós az oltástagadók ellen? Részletek !

Vasile Barbu, a betegjogvédelmi országos egyesület elnöke szerint fontos, hogy az oltási akció ne csak roma családokra, hanem minden elszigetelten élő, veszélyeztetett kisközösségre kiterjedjen, kizárólag a meggyőzésre alapozva, kényszer vagy más etikátlan módszer alkalmazása nélkül.

A lakosság átoltottsági aránya alig 4 százalékos
A lakosság átoltottsági aránya alig 4 százalékos

A román egészségügyi hatóságok azért próbálkoznak azzal, hogy mobil oltásközpontokkal keressék fel a veszélyeztetett közösségeket, mert a tárca által kidolgozott, átfogó oltástörvény-tervezet - amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek - elakadt a parlamentben.

A kétkamarás román parlament szenátusa tavaly októberben csaknem egyhangúlag megszavazta az oltástörvény tervezetét, de néhány nappal később a védőoltások kötelezővé tétele ellen rendeztek tüntetést egyházi és világi egyesületek Bukarestben, élőláncot alkotva a parlament épülete előtt. A törvénytervezet a képviselőház szakbizottságában vesztegel, ahol olyan módosító indítványokat terjesztettek be, amelyek a járványügyi szakemberek szerint hatástalanná tennék a jogszabályt.

Milijana Grbic, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) romániai irodavezetője szerint a kanyarójárvány megfékezéséhez és a fertőzéssel szembeni kollektív védettség kialakításához legalább 95 százalékos átoltottsági arányra van szükség. Romániában azt követően robbant ki a kanyarójárvány, hogy 2014-ben a szülők tömegesen kezdték megtagadni gyermekeik beoltását , ráadásul a vakcinaellátás is akadozott. A román hatóságok 2016. szeptember 30-tól kezdődően tekintik járványnak a kanyaró terjedését: ekkorra már 77 százalék alá esett a kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!