Nyugat-nílusi lázzal fertőződött meg egy magyar nő

Egy Csongrád-Csanád vármegyében élő, 45 éves nő fertőződött meg, állítólag nem járt külföldön a közelmúltban.

Az elmúlt években egyre több nyugat-nílusi lázzal ferőzött beteget azonosítanak Magyarországon, a Délmagyar információi szerint ezúttal Csongrád-Csanád vármegyében azonosítottak egy esetet. A lap szerint a betegség hazai eredetű, a 45 éves nő szeptember 29 és október 5-e között betegedett meg.

A Telex cikke szerint ezzel az idén nyilvántartott nyugat-nílusi láztól való megbetegedések száma tizennégyre nőtt. Valamennyi beteg idegrendszeri tünetekkel kórházba került. A 14 beteg közül csak egynél merült fel, hogy külföldön fertőződött meg, a többiek Magyarországon kapták el a betegséget.

A nyugat-nílusi láz szúnyogok által terjesztett betegség, emberről emberre nem terjed. Nagy arányban teljesen tünetmentes fertőzést okoz, csak a betegek kis százalékánál vált ki hőemelkedéssel járó, influenzaszerű tüneteket, még kisebb százalékban pedig idegrendszeri gyulladást, agyvelő- vagy agyhártyagyulladást. A súlyosság utóbbinál is nagyon széles skálán mozog: lehet egészen enyhe, de elhúzódó és nagyon ritkán életveszélyes állapot is. Hogy a fertőzés kinél banális és kinél súlyos, az immunrendszer állapota mellett az egyéni adottságokon, a genetikai háttéren is múlik. A betegség tüneteiről és kezeléséről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!