Négy tévhit a megfázással kapcsolatban

Mire utal a zöldes orrváladék? Valóban vírusmágnesként működik-e a hagyma, jót tesz-e a mozgás, ha betegek vagyunk? Most megmondjuk, mi az, ami tudományosan is bizonyított.

Zöldes orrváladék=bakteriális fertőzés

A vírusok okozta náthánál gyakran előfordul, hogy az orvos egy idő után a bakteriális fertőzéstől tartva antibiotikumos kezelést ír elő. A Die Zeit német hetilap online kiadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy azért mert az orrváladék zöldes vagy sárgás színezetű, még nem biztos, hogy a légutakat - kiváltképpen az arcüregeket - bakteriális fertőzés fenyegeti, és elkerülhetetlen az antibiotikumos kezelés.

A lap szerint a felületes és gyors diagnózis téves azonosításon alapszik, így az orvosok túl sok antibiotikumot írnak fel, amely számos baktériumot rezisztenssé tehet. Bizonyított ugyanis, hogy egy enyhébb vírusos megfázás során is megváltozhat az orrváladék színe és állaga : előfordulhat, hogy a betegség elején még világos és folyékony, később azonban egyre sűrűbbé és zöldesebbé válhat. Az elszíneződés felelősei az orrban élő veszélytelen baktériumok mellett legfőképpen azok a fehérvérsejtek - úgynevezett neutrofil granulociták -, amelyek a kórokozók elleni védelmet látják el. Antibiotikumot ezért csak akkor kellene adni, ha például a panaszok egy hét elteltével sem múlnak el.

Hagyma az ágy mellett=gyors gyógyulás

Igen, elismerjük, hogy sok hasznos tanács van a népi gyógymódok között, de azért ne dőljünk be minden mendemondának. Így például annak sem, amely szerint az éjszakára ágy mellé helyezett megpucolt hagyma segíthet az influenza vagy a megfázás kikúrálásában.

Megfázás: Hagyma, mint vírusmágnes? (Fotó: Europress)

Az még nem meglepő, hogy a hagymát baktérium vagy vírusmágnesként emlegetik, inkább a módszerrel van gondunk. Azt állítják, hogy a betegágy mellé helyezett a Snopes.com, tévhitekkel foglalkozó portál is leszögezi, a vöröshagymának nincs ilyen tulajdonsága. Persze nem jelenti azt, hogy a hagyma ne lenne egészséges, de inkább szájon át elfogyasztva, mintsem az ágyunk mellé lerakva. Baktériummágnesként nem funkcionál, de baktériumölő tulajdonsága bizonyított. A hagymateában lévő illóolajok például fellazítják a légutakban besűrűsödött nyákrétegeket, ezzel enyhítve a nátha egyik kellemetlen tünetét.

Mozgás=kiizzadjuk a betegséget

Szintén nincs valóságalapja annak a vélekedésnek, miszerint a betegséget erős verejtékezéssel ki lehet izzadni, ezt semmiféle adat nem támasztja alá. Ellenben vannak olyan vírusok, amelyek a szívizmot támadják meg, sokszor láz nélküli, náthaszerű tünetekkel - ilyenkor különösen veszélyes lehet a túlterhelés. A túlzásba vitt mozgással éppen az ellenkező hatást érjük el: legyengül az immunrendszer, szabad utat engedve a vírusoknak. Más a helyzet, ha csak enyhe tüneteink vannak, ilyenkor nem tilos a visszafogott edzés , de az intenzív mozgással érdemes megvárni a teljes tünetmentesség után még pár napot.

Nátha gyógyszerek=megelőzhetjük a bajt

Tévesen hiszük azt, hogy a legkülönfélébb nátha gyógyszerekkel megelőzhetjük vagy gyógyíthatjuk a megfázást. A náthavírus-fertőzés megelőzésére egyetlen hagyományos vagy alternatív gyógyászati termék sem alkalmas - legalábbis ezt eddig nem bizonyították. Mivel a náthavírusokat az orvostudomány mai eszköztárával nem lehet kiirtani, a kezelés pusztán a tünetek enyhítését célozza meg. E logikát követhetik a gyógyszergyártók is, amikor többféle összetevőt tartalmazó szereket ajánlanak a náthára. Érdemes figyelni a gyógyszerek hatóanyagát - főleg, ha többet használunk egyszerre -, hogy elkerüljük a túladagolást. Egy sima náthánál pedig felejtsük el az antibiotikumokat, azok ugyanis egyetlen vírus ellen sem hatékonyak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de az ország északkeleti harmadában az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés hatására zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik.A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?